Páros versmondás

4-8.jpg

A foglalkozáson páros versmondós gyakorlatot csináltunk. Az egyik gyerek hangosan mondta a verset, a másik mögötte állt, és a hóna alatt előrenyújtott karokkal gesztusokkal kísérte a szöveget. A cél az volt, hogy a mondás és a mozdulatok tökéletesen egyszerre történjenek.
Ehhez nagyon kellett figyelni egymásra és összehangolódni. A gyerekek jól belelendültek, sokszor nevettek, amikor valaki elrontotta vagy épp nagyon jól eltalálta a mozdulatot. Nagyon jó hangulat lett tőle.
A gyakorlat remekül fejleszti a figyelmet, az együttműködést és a testtel való kifejezést. Nemcsak versekkel, hanem más szövegekkel is jól működik. Egyszerű, de nagyon hatékony és szórakoztató feladat! 😊

Képek