* Ovis lettem *

Dia1.jpg

Különlegesen indult a Cica csoport élete óvodánk vadonatúj épületében. A szokásostól eltérően nem szeptemberben, hanem februárban kezdődött az ismerkedés az új környezettel, az új csoporttársakkal.
Így tehát most igen aktuális a februári Boldogságóra témája, a megküzdési stratégiák
Az éppen 3 éves csemeték részben családból, részben bölcsődéből érkeztek hozzánk, így jól látható volt a különbség az új helyzettel való megküzdés módjában.
Az első napokban minden gyermeknél fel kellett fedezni, mi az, ami segíti őt a kezdeti nehézségek leküzdésében A gyerekek érkezésekor az ismerkedő kérdések nyomán hamar kiderült, ki milyen segítséget igényel. Volt, akinek az ölelés, az értő beszélgetés volt fontos, volt, akit a játékok érdekeltek és önállóan akarta felfedezni a csoportszobát, másoknak a közös tevékenység adott biztonságot, de olyan is volt, aki a babzsákfotel öleléséből figyelte, mi történik körülötte.
Néhány nap elteltével már közösen énekeltünk, mondókáztunk, és vidáman játszottunk az óvoda udvarán.

Képek