Boldogságóra Program

” Érik a szőlő, hajlik a vessző…” – énekelte a szüreti a mulatságba készülő vándor. Útja során elfáradt és betért az óvodába, ahol elmesélte, hogy milyen sok helyen járt már a világban. Beszélt Boldog várról, a csodákról, a tündérekről. A gyerekek kíváncsian állták körbe, szívesen táncoltak vele és ámulattal hallgatták a történetét. Egyszer csak a kalap alatt mozogni kezdett”valami”.Még János, a vándor is meglepődött, hiszen ahogy levette a kalapját egy kis törpe bújt elő belőle.
– Szia Tódi törpe! – kiabálták a gyerekek.
– Szervusztok gyerekek! – kacagott fel hangosan a kis pajkos törpe.
János nem tért szóhoz a csodálkozástól. Nem tudta, hogy a törpe mikor bújt el a kalapjában. Talán, amikor Kerekredőbe érve, megszunnyadt egy kicsit a Hálafa tövében.
Tódit mindenki kedvesen fogadta, aki természetesen nem jött üres kézzel.
Egy mosolyt ajándékozott a gyermekeknek.
Különleges volt, hiszen ez a mosoly körbejárt. Mindenki annak adta át, akinek szerette volna .Volt, aki kedves szavakat mondott a tárásnak. Pl. Köszönöm, hogy a barátom vagy! Olyan jó, hogy játszottál velem! Mindig jó nekem, ha itt vagy!
ezek a gondolatok, a gyermekek reakciója mindig boldogsággal tölt el.
Tódi a mindent látó szemüvegét is elővette, amelyben szerinte minden olyan szép. elmesélte a történetét Sün Artúr barátjáról, akit sikerült meggyőznie az élet szépségéről. A kis süni elhitte magáról, hogy szerethető és ügyes, ezáltal ő is észrevette a világban az apró örömöket. Az optimizmus fogalmát igyekeztem mese, mondóka formájában is a gyermekek felé közvetíteni. Úgy érzem sikerült.
A boldogság várát a gyermekek nagyon szerették volna látni, így a vándor elvezette őket egy folyóhoz, ahonnan halványan lehetett látni a várhoz vezető alsó két lépcsőt. Tódi elmesélte bizony még hosszú az út odáig, de biztos abban, hogy a gyermekek hamarosan el fogják érni a céljukat. Ha hiszünk valamiban, ha optimisták vagyunk előbb vagy utóbb elérjük azt, amit szeretnénk. Ezt a gyermekek is megerősítették, hiszen kis élményeiket mesélték közben.
A vándor és Tódi törpe egész nap ott maradtak az óvodában és részt vettek a kis Mihály napi vásáron és a csoport szüreti mulatságán.
Hogy éreztem magam?
Feltöltődtem.
Sokat kaptam.
Elsősorban mosolyt, jókedvet, humort.
Hitet abban, hogy gyermeki lélek gazdagságát még sokáig szeretném csodálni.

Andi néni 🙂

Képek