Összetartozunk…

Összetartozunk…

Az órát A mese a barátságról című történet olvasásával kezdtük el. A történet meghallgatása után beszélgettünk arról, kinek mit jelent a barátság. Készítettünk illusztrációt a meséhez illetve el is játszottuk, hiszen a drámajáték segíti az ön-és társismeretet. Ezután az ” Azt szeretem benned.. „nevű játékkal folytattuk az órát. Körben ülve mindenki elmondta egyenként, hogy mely dolgokat szereti a mellette ülő társában. Nehéz volt megfogalmazni a gondolataikat, érzéseiket, viszont nagyon kedvelték a játékot.Legtöbbször a következő hangzott el ” Azt szeretem benned, hogy játszol velem”, Azt szeretem benned, hogy lehet veled sokat nevetni”. Az óra végén készítettek egy naptárt, heti tervet, amelyben egy-egy nap közös tevékenységét fogalmazták meg, melyeket meg is valósítottak. Zárásként meghallgattuk „Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek” című dalt.

Képek