összegzés a hátizsákban

IMG_4635.jpg

Június az éves munka összegzésének ideje. Az egész tanéven át zajló boldogságórás programunkat fotók segítségével idéztük fel. E fotók kerültek ki a faliújságunkon szereplő tudásvárig vezető útra. A fotókról, egy-egy mondat erejéig, a gyerekeknek eszükbe jutó eseményeket felidézték.
Az összegzés a már szokásokká vált boldogságórás dalokkal folytatódtak. Activity segítségével kellett kitalálniuk, hogy melyik dal fog felhangzani. Ezek után következett a felszabadult bulizás.
A felszabadultság érzése hatotta át az erdei iskolás programunkat, a Mecsextrémbeli kalandozásunkat és a szászvári tanulmányi kirándulásunkat.
Itta várban játszottuk a Miért lehetnék én a király, királynő? játékunkat. Ennek lényege, hogy egy a gyerekek által körbezárt körbe egy trónszéket helyeztünk. Az ezen ülő király jelöltek saját maguk legpozitívabb tulajdonságát emelték ki. Majd a körülötte ülők jó tulajdonság bombákat „lőttek” a középen ülőre.
A társas támogatás másik fontos eleme volt ebben a hónapban az önbizalom hátizsákos játék. Mindenki elkészítette a saját hátizsákját, majd a saját padjára helyezte. Az osztály valamennyi tagja elindult, hogy megtöltse ezeket a hátizsákokat a tulajdonosára jellemző jó tulajdonságokkal. A másiknak küldött fontos üzeneteket már lúd tollal írták bele egymás hátizsákjába.
A hátizsák mellett mindenki elkészítette saját magát iskolásként, padban ülve. Ez a kis papír egyben a tanulás végét is jelképezte. Azt, hogy mire emlékszik az évből a legszívesebben Hogy vagy? kártyákkal beszéltük meg. Ezek a képek nagy része már a nyári tervekre is vonatkozott.

ooo

Képek