Örüljük sikereinknek

Örüljük sikereinknek

A márciusi hónap sz ünnepeivel és ünnepekhez kapcsolódó tevékenységekkel, sok öröm megélésére adott lehetőséget. Március 8- án a Nőnapot ünnepeltük, ahol a fiúk kis pillangós nyalókával lepték meg a lányokat, és ennek a lányok nagyon örültek. Majd a kislányok, szépen megterített asztalnál megvendégelték a fiúkat, és Bagdi Bella személyiségfejlesztő dalait hallgatva örömmel eszegettek, beszélgettek egymással. Március 11-én ünnepeltük Nemzeti ünnepünket, amely szintén örömforrás volt, hisz a városunkban működő zenekar kísérte meneteléseinket, ami elvarázsolta a kicsiket, és az azt követő nemzeti játszóház tevékenységei is sok sikerélmény átélésére adott lehetőséget. A víz világnapi játékaink során is megannyi pozitív élménnyel, örömforrással gazdagodhattak. A boldog halacskák mesével is azt erősítettük a gyerekekben, hogy apró dolgoknak is nagyon lehet örülni. Arra igyekszünk minden tevékenység során a gyerekeket nevelni, hogy amikor sikerül valamit megtenni, annak nagyon örüljenek az adott pillanatban, élvezzék a pozitív élmény megélését.

Képek