Orosháza Város Napköziotthonos Óvodája Móricz Zsigmond utcai telephely Optimizmus

Boti-Milan.jpg

Az optimizmus hónapjában sokat játszottunk a gyerekekkel. Az optimista köszönési forma már régóta a reggeli rituálénk része. A csoportszoba ajtajára ki van ragasztva egy kép, melyen szimbólumok vannak. Pacsi, tánc, ölelés, stb. Ebből választhatnak a gyerekek minden reggel. A mit súg a párnád kezdetű játékban próbálták megfogalmazni problémáikat. Nagyon sok kisgyerek nem is tudott megfogalmazni nehézségeket, de ez azt gondolom teljesen természetes. Amikor én mondtam el a saját bajomat,-fáj a vállam-azonnal tudták rá a megoldást. Masszíroztassam meg! Volt olyan kisgyerek, aki a hátam mögé lépett, és el kezdett masszírozni. Alvás előtt többször is megfogalmazták kívánságaikat. A varázspor, melyet játékosan rájuk szórtunk, reményt keltett bennük. Csillogott a szemük, elhitték a játékot. Ebben a hónapban megemlékeztünk az ölelés világnapjáról. Az ölelés, mint a szeretet kifejezésének egyik formája nagyon közel áll a gyerekekhez. Csoportunkra jellemző a napi nagyon sok ölelés. Gyerek-gyerek, gyerek-felnőtt között is. Ez érzelmi biztonságot, kiegyensúlyozott óvodai életet feltételez. A gyönyörű őszi idő lehetőséget adott számunkra, hogy kiránduljunk a közeli gyopárosra. A természetben történő séta mindenki számára pozitív élmény volt. Megfigyeltük a tavon úszkáló kacsákat, a fákon csicsergő madarakat, szedtünk makkot, és nem utolsó sorban nagyot sétáltunk. A kirándulás végére az eső is eleredt, de mi ennek is a pozitív oldalát használtuk ki. Táncoltunk az esőben, ami nagyon tetszett a gyerekeknek, Azt gondolom sikerült bennük elültetni a magokat, ami az optimizmus fogalmának megértésére irányult. Mindenben keressük a jót! Az egész óvodai életük során bátorítjuk, buzdítjuk őket. Keressük az erősségeiket, azokra fókuszálunk.

Képek