Öröm a Maciknál

Az örömök megélése, az örömteli élet a pozitív pszichológia egyik fontos fogalma. A szeretet után a leggyakoribb emberi érzelem. A gyermekek számára is ismert, és könnyen megérthető a boldogságfokozó ereje.
Az apró örömök élvezetéhez a megfigyelést, tudatosítást és az önismeretet hívjuk segítségül. Az örömöt olyankor éljük át, amikor biztonságban érezzük magunkat ismerős környezetben, és olyan helyzetben vagyunk, amely nem igényel különösebb erőfeszítést, a dolgok maguk útján haladnak. Élvezzük a jelen pillanatot, néha csak úgy ok nélkül boldognak érezzük magunkat, akár attól az érzéstől is hogy élünk, és a környezetünktől is amiben éppen tartózkodunk.
Csoportunk életkorából adódóan ( 3-4 évesek )a boldogság óra programokon rövid időre de aktív részvételre buzdítottuk a gyermekeket.
Az örömleltár készítése nemcsak a gyermekek, hanem szüleik, testvéreik számára felemelő érzés élmény volt, a visszajelzések alapján.
A mosolygó képek nézegetésével a csoport élmény, a közösségi kohézió, az emlékezet fejlesztése került kiemelt helyre.
A témafeldolgozó mesét átdolgozva, általuk kedvelt szereplőkkel tettük a gyermekek számára érzelmi motiválttá.( Bogyó és Babóca mese szereplői közül a Pók és Bogyó)
Az „örömke” játékot szabadidőben, önállóan is kezdeményezték a gyermekek, általuk kedvelt, örömet nyújtó játékok választásával, ami életkorúkat meghazudtolóan kreatív és fantáziadús volt.
Intézményünk a Debreceni Egyetem Botanikus kertje mellett helyezkedik el, így gyakran teszünk látogatást ide óvodásainkkal. Az örömsétára a legszebb évszak a tavasz adta az inspirációt. Kicsiknek és felnőtteknek egyaránt örömpillanatokban volt része a színekben, illatokban pompázó tavaszi csodák láttán, amikre boldogan hívták fel társaik figyelmét is.
A hónap témáját az örömöleléssel zártuk, amit minden gyermek igazán személyessé tett, hiszen azóta örömükben bánatukban rengeteg ölelést adnak és kapnak.
Pedagógusként érdeklődéssel várom az évek múlásával az élmények, tapasztalataik alakulását, fejlődését, miután az alapokat leraktuk pedagógus párommal. / Debreceni Egyetem Óvodája – Maci csoport /