Boldogságóra Program

Kicsi elsősöknek elég nehéz bevezetni az optimizmus fogalmát, hiszen egy ilyen pici gyerek legtöbbször optimistán áll a világhoz, vagy pedig nagyon énközpontúan reagál… mikor, hogy.
Először fontosnak éreztem az érzelmeinkről beszélni, és megismerni őket.
Mesével kezdtem, ahol egy kisgyerek félt egy hétköznapi teendőtől, és a félelme egyre csak nőtt.
Majd elbeszélgettünk arról, velük történt-e már ilyen, és ők hagyták-e a félelmüket nagyra nőni. Beszélgettünk az érzelmekről, hogy milyen érzéseket szeretünk, melyeket nem, de hogy azok is figyemeztetnek valamire, és bármit érezni nem döntés kérdése. Az érzések csak úgy jönnek.
Először le is rajzoltuk őket, megbeszéltük ha dühösek vagyunk, akkor álljunk meg, és beszéljünk róla, hogy valójában miért voltunk dühösek, hiszen a düh egy jogos érzés, de mindig elfed valamit, van mögötte egy másik érzés. Egy-egy esetpéldán keresztül megkerestük ezeket.
Így nem tűntek már olyan felelmetesnek a negatív érzések. Megbeszéltük, hogy mindig akadhat olyan, hogy nem jó nekünk, vagy felelmetesnek tartjuk, de mi most már tudjuk hogy ezeket az érzéseket picit „közel kell engedni magunkhoz”, lerajzolhatjuk, beszélgethetünk róla, felvehetünk egy „másik szemüveget”, és akkor már megoldást is kereshetünk.
Fontos volt még, hogy kiemeltük, nem kell egyedül megoldani semmit, beszéljünk az érzéseinkről, mikor, mi esett rosszul, miért szomorodtunk el stb.
Azóta ha van bármilyen kis vita köztük, aranyosan igyekeznek megfogalmazni, mi is epp a bajuk, és ha dühösek, odajonnek szólni, hogy melyik „szörnyike”is ütötte fel a fejét. 🙂
Persze ez nagyon hosszú út, nem is megy egyformán, de az már jó, hogy kezdenek magukra es az érzéseikre figyelni. Ez az első lépés ahhoz, hogy tudják a helyzeteket később optimistán kezelni.

Képek