Boldogságóra Program

Optimizmus-október
1. Először megbeszéltük labdadobással, hogy kinek mit jelent az optimizmus:
Az alábbi válaszok jöttek: rossz helyzetben megtalálja a jót, optimista, mindig pozitív, okos, jó nézete, jókedvű, an, hogy a helyzet nem pozitív, de látja benne a pozitívat, derülátó, a jót látja meg, saját magam, mondta egy tanuló.

2. Ebben a feladatban meg kellett nevezni, hogy mikor volt ő optimista utóljára
Az alábbi válaszok jöttek: mindig, tegnap, én a jövőben leszek, amikor megbuktam akkor mondta, hogy soha többet, minél több helyzetben akarok az lenni, forgalmi vizsgán.

3. Majd kártyákkal megnéztük, ki hogyan áll az optimizmushoz, illetve a jobb Veled a világ Alapítványából való Boldogságkártya sgíségével megnéztük, hogy kinek milyen motiváló idézet kell, hogy optimista legyen.
4. A következő mese hangzott el:

A HOMOKSZEMEK MESÉJE –Boldizsár Ildikó mesetárából

Egy folyó – távoli hegyekben fakadó forrásából – mindenféle vidéket keresztülszelt, míg végül a sivataghoz érkezett. Miként korábban minden más akadályon, ezen is megpróbált átjutni, de amint a homokba rohant, meglepve tapasztalta, hogy minden vize eltűnt. Mégis, a folyó szilárdan hitte, hogy sorsa átkelni ezen a sivatagon, ám erre nem volt mód. Ekkor egy titokzatos hang, amely magából a sivatagból érkezett, így suttogott:
– Ahogy a szél átkel a sivatagon, úgy a folyó is.
A folyó erre azt felelte, hogy nekiiramodott ő már sokszor a homoknak, de az mindannyiszor elnyelte a vizét. A szél repül, ezért tud átkelni a sivatagon.
– Ha a megszokott módon futsz neki, soha nem jutsz át. Csak eltűnsz, vagy mocsárrá változol.
Meg kell engedned a szélnek, hogy ő vigyen át téged célodhoz.
– De hogyan lehetséges ez?
– Úgy, hogy hagyod magad felszívódni a szélben.
A folyó számára ez a gondolat elfogadhatatlan volt. Hiszen soha semmibe nem szívódott még fel! Nem akarta elveszíteni saját magát. Ráadásul, ha egyszer elveszíti, ki tudja, visszanyeri-e valaha?
– Ez a szél szerepe – mondta a homok. – Felragadja a vizet, átviszi a sivatag fölött, és hagyja, hogy újra leessen. A lehulló esővízből újra folyó lesz.
– Honnan tudhatom, hogy igazat szólsz?
– Úgy van, ahogy mondom, és ha nem hiszed, ingovány lesz belőled, semmi több, de még az is sok-sok évbe telhet; márpedig az ingovány biztosan nem folyó.
– Nem maradhatok ugyanaz a folyó, ami most vagyok?
– Sem így, sem úgy nem maradhatsz az – suttogta a hang. – Egy részed, a lényeged, átjuthat, és újra folyó lesz belőle. Azért hívnak úgy a mai napig, aminek hívnak, mert nem tudod, melyik részed a lényeged.
Amikor a folyó mindezt meghallotta, távoli visszhangok kezdtek ébredezni a gondolataiban. Homályosan emlékezett arra, hogy valamikor – őt, vagy valamely másik részét talán? – karjaiban tartotta a szél. Rájött, hogy ha át akar jutni a sivatagon, nem tehet mást, csak azt, amit a homok mond neki.
Elengedett minden akarást, és rábízta magát a levegőre. Akkor a folyó párája fölemelkedett, a szél pedig ölelő karjai közé zárta: gyöngéden fölemelte, és könnyedén tovaszállt vele. Amikor sok-sok mérfölddel odébb egy hegytetőhöz értek, a szél hagyta, hogy a folyó párája puhán a földre hulljon. A folyó elméjébe véste tapasztalása legapróbb részleteit. Gondolataiba mélyedt, majd így szólt: „Igen, most megtanultam, ki vagyok én valójában.” A folyó tanult. A homok így suttogott:
– Mi nap mint nap látjuk megtörténni ezt, mert mi, a sivatag homokszemei, a folyóparttól egészen a hegyekig nyújtózunk.
És ezért van az, mint mondják, hogy a Homokba van írva az út, amelyet az Élet Folyójának követnie kell, hogy folytatódjon az utazása.

dervistörténet

Majd mindenkinek csokit osztottam, mert kéthetes Szlovák Erasmus tanulmányútról jöttem vissza.
Ismét jó hangulatú óránk volt, de hiányzó tanulók ismét voltak.

Képek