Optimizmus

- Csoport neve: Medvebocs
- Velencei Meseliget Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Az optimizmus gyakorlása
- (133 megtekintés)
Októberben az optimizmus témakörét dolgoztuk fel a gyerekekkel. Az optimizmus a reális önképre, az önbecsülésre, valamint az önbizalomra épít, ezért igyekeztem a foglalkozást úgy felépíteni, hogy ezek a területek fókuszba kerüljenek. A foglalkozást „Az én hangom” nevű relaxációs gyakorlattal kezdtük. Maci csoport lévén a maci szóból az „i” hangot hangoztattuk hosszabban. A gyerekek szívesen vettek részt a gyakorlatban, mindenki igyekezett a legtöbb ideig hangoztatni az adott hangot. „Kicsi vagyok én, majd megnövök én, én leszek a legboldogabb a Föld kerekén!” című mondókával hangolódtunk tovább a témára, amelyet mozdulatokkal is kísértünk. Ezután két alapérzelemmel játszottunk a két síkbáb segítségével, amelyeket Szomorú Szilárdnak, illetve Boldog Blankának neveztünk el. A felmutatott arcot kellett utánozni a gyerekeknek, amit nagy átéléssel valósítottak meg. A gyerekek közti pozitív kapcsolatot tovább mélyítettem a tükörjáték segítségével, amely hatott a reális önbecsülés megalapozására is. Kiscsoport lévén nem vártam el a gyerekektől, hogy ők mondjanak egy pozitív jelzőt, helyette inkább mindketten belenéztünk a tükörbe és az „Én szeretlek téged” mondatot mondtam el nekik. A gyerekek reakciója leírhatatlan volt. Többen mosollyal jelezték, hogy mennyire jólesett nekik ez a mondat és egy igazán meghitt, szeretetteljes légkör alakult ki. Ezután egy távcsőbe néztünk, hogy alaposabban megnézzük a körülöttünk lévő világot, egyszerre csak egy dologra figyelve. Erre az alkalomra a „Tanmese az optimizmus erejéről” című mesét választottam, amit nagy érdeklődéssel hallgattak meg a gyerekek. A foglalkozást egy közös körtánccal zártuk, amit Bagdi Bella Pozitív gyermek vagyok című dalára jártunk egy színes gumikötél segítségével. Érdeklődőek voltak a gyerekek, szívesen vettek részt a foglalkozáson. A mesét és a játékokat azóta a gyerekek kérésére többször is elővettük.