Boldogságóra Program

Sugi nem futamodik meg többé!
Az iskolacsengő újból megszólalt az ebédszünet végét jelezve. Mint, mindig ezt a szünetet is magányosan töltöttem el egy, a sarokhoz legközelebb eső rozoga kis asztalnál, amely már a megszokott csendes kis zugot jelentette nekem. Ide már nem értek el mások bántásai, észrevétlen maradtam előttük.
Éppen felálltam és az ajtó felé vettem az irányt, amikor sutyorgásra lettem figyelmes a hozzám legközelebb eső asztaltól. Rossz érzés kerített hatalmába, mivel úgy hittem a téma újból én vagyok, de miután figyelmesen, alig feltűnően füleltem, rájöttem, hogy egy szülinapi buliról van szó. Jankának az osztály legjobb tanulójának ma volt a születésnapja. Már egy hónapja jártam ebbe az iskolába mégsem ismertem sem őt, sem másokat. Talán azért is mert túlzottan emlékeztettek haragosaimra az előző iskolámból, így tartózkodó voltam irányukban. Idekerülésemkor sokszor ajánlotta fel ő is segítségét, de bizonytalan voltam szándékában, így egyszer sem fogadtam el. Még mindig ugyanott álltam, most már nagyon feltűnően bámulva az asztalt. Észrevétlenségemnek vége szakadt, abbahagyták a beszélgetést és értetlen tekintettel meredtek rám. Én kicsit sem kecses léptekkel, majdnem futva indultam a folyosó felé. Hogyha eddig dilisnek tartottak, mostmár egyenesen őrültnek hisznek, gondoltam magamban. Eszembe jutott, hogy a meglepetés időpontját nem hallottam ki a beszélgetésből és ez újból megállásra késztetett. Ácsorogtam a folyosó közepén azon töprengve, mikor és miért határoztam el, hogy én is részt veszek rajta. Pláne ezután a jelenet után. Még mindig földbe gyökerezett lábakkal álltam a folyosó közepén miközben érdeklődő tekintetek szegeződtek rám. Ilyen nincs. Szemlesütve, nagy léptekel igyekezve mentem a következő órára. Órán elég nagy ricsaj és jókedv uralkodott, de csak ültem és néztem a többiek arcán éktelenkedő óriási mosolyt, hallgattam örömteli nevetésük miközben a szívem egyre inkább összeszorult. Napjára sem emlékeztem mikor viselkedhettem ilyen önfeledten az emberek között. Már egy jó ideje csak a szomorúság fájdalmas érzése foglalt helyet a szívemben, ilyenkor pedig méginkább összetörtem. Kicsöngettek és egyből a mosdóba iramodtam, könnyel teli szemekkel. Beérkezvén megneszeltem hogy más lányok is vannak bent. Ijedtemben már kifelé vettem az irányt, de meghallottam, hogy újra Janka születésnapjáról van szó. Kis várakozás után az egyik lány száját elhagyta a szülinap időpontja is. Eltűntek szememből a könnyek és a szerencsém adta örömtől, magabiztosan léptem ki a mosdóból. A tanórák végeztével betértem a legelső ajándékboltba, amit megláttam. Mivel nem ismertem őt annyira, így nem tudtam mi lenne az ideális ajándék számára és ettől urrá lett rajtam a zavarodottság. Aztán eszemben jutott, hogy az amúgy is mindig vidám lány szeme még boldogabban csillog, ha a medvékről van szó. Ekkor éppen megpillantottam egy medvés pólót és elégedett mosoly szökött az arcomra. Megvan!-mondtam magamban és ebben a pillanatban ez majdhogynem Isten kezének tűnt.
Bár kicsit késve, ajándékkal kezemben, mosollyal arcomon érkeztem a buli helyszínére. Zavart voltam, hiszen nem tudtam mire számíthatok. Talán el kellene futnom, ötlött fel bennem a gondolat. Meglepett arcok tömegével találkozott tekintettem. Lehet tényleg futni kellett volna? Hamar mosoly szökött arcukra, amitől felbátorodtam. Először Janka köszöntött, majd mikor tekintete a kezemben lévő dobozra tévedt az ő mosolya is kissé zavartá vált.
-Nagyon örülök, hogy eljöttél Napsugár, sajnálom hogy nem hívtalak, meg…-nem tudta befejezni a mondatot, tekintete sajnálkozóvá vált, hangja is megremegett és még inkább zavart lett.
-Semmi baj!-mondtam bátorító mosolyt küldve felé.
Ettől megnyugodva, elillant zavarodottsága, beinvitált a már bulizó társaság közé. Ekkor egy mély felszólító hang hallatszott ki a tömegből.
-Ajándékosztás!
Mindenki körül állta Jankát, kezében a neki szánt ajándékával. Ő az enyémet kezdte el először kibontani, nekem pedig egy csomó keletkezett a torkomban. Mi lesz ha nem tetszik neki? Mikor meglátta, arca elkomolyodott, én pedig még levegőt is elfelejtettem venni izgalmamban. Rám nézett, azok a hatalmas kék szemei megteltek könnyel és óriási boldogság tükröződött belőlük. A karjaimba botladozott miközben arcán patakzottak a könnyek. Először megilletődve a gesztustól álltam a szoros ölelésben, majd én is köré fontam karjaim. Szemeim megteltek könnyel, majd kicsordulva végigfolytak arcomon. Mindketten nevetni kezdtünk és a könnyekkel mintha elnyertem volna az oly régen várt feloldozást. Végre megnyugodhattam, a körülöttünk álló emberek is átöleltek minket. Boldog voltam, mert befogadtak, elfogadtak és nekem végre nem kellett többé futnom. Mikor kiszakadtunk a hosszúra nyúlt ölelésből Janka felbontotta a többi ajándékot, majd önfeledten szórakoztunk, áttáncoltuk a délutánt.
Számomra ez egy új jövő kezdete volt és egy tanulság, hogy többé ne fussak el. Rájöttem, hogy eltaszítottam magamtól az embereket múltbéli sérelmeim miatt, és arra is, hogy hozzáállásom megváltoztatásával kaput nyithatok egy boldogabb élet felé!

Írta: Varju Flóra és Kanizsai Mercédesz 8. osztályos tanulók