Optimistán az iskolán kívül és belül

- Csoport neve: Pimpike 1 és 3
- Illyés Gyuláné Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
- Kategória: Tanulásban akadályozottak
- Téma: Az optimizmus gyakorlása
- (78 megtekintés)
Októberben az optimizmus hónapjában elsőseim már egyre jobban megszokták az iskolai környezetet és alig várták, hogy részt vegyenek egy iskolai kiránduláson az alsó tagozatos társaikkal. Izgatottan keltünk útra, hogy szemügyre vegyük az Eresztvényben lévő madárparkot, megfigyeljük a természetben élő növényeket, állatokat, a természet változásait és játszunk egy jót a közeli játszótéren. Úgy gondolom, hogy az iskolán kívül szerzett élmények nagyon meghatározó élménnyel bírnak a gyermekek életében, remek színterei az egymástól való tanulásnak, a társas kapcsolataik alakulásának és pozitív töltetet adnak a mindennapokban. Az elsősök számára ezen a napon nagy kihívást jelentett a gyaloglás után a lovaglás. Volt, aki most látott először testközelből ilyen nagy állatot. A kicsiket a nagyobb társaik optimista megerősítésekkel bátorították, hogy a kezdeti félszegségüket leküzdjék és közelebb merészkedjenek a lóhoz. Együtt simogatták az állatot, megismerkedtek vele, majd a nagyok példáját látva, ők is szerették volna kipróbálni a lovaglást. Mindenki nagyon ügyesen és büszkén ült a nyeregben, ez egy optimista nap volt, tele pozitív élménnyel.
Akárcsak a közös játék és vidám vetélkedő, amit már az iskolában rendeztünk meg az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon, ahol a móka, a játék és a vidámság volt a középpontban.