Optimisták vagyunk

Optimisták vagyunk

A második boldogságfokozó témánk alkalmával előkerült a csoportunk hálaszíve, majd a hála zenéjével relaxáltunk. Mesébe hívogató énekkel kezdtem a „Tódi törpe varázsszemüvege” című mesét. Mese után beszélgetéssel dolgoztuk fel a témát. A gyerekek elmesélték, hogy milyen esetben voltak boldogok és szomorúak. A gyerekek nagyon nyitottak és érdeklődőek voltak.
Ezután a „Szomorú Szilárd és Boldog Blanka”-játékkal szomorú és vidám csapatot alkottunk, melyben a gyerekek az arcukkal és testhelyzetükkel utánozták az érzelmeket.
A gyerekek belenézhettek az optimista tükörbe (smile-ba), majd megnézhették magukat az igazi tükörben is mosolyogva. Ezután elkészítettük saját optimista tükörképünket is vegyes technikával. Zsírkrétával megrajzolták optimista önarcképüket, majd gombfestékkel kidíszíthették a tükör keretét. A közös alkotásokat kiraktuk a folyosóra, megbeszéltük, értékeltük egymás munkáját. A hónap zenéjére örömmel táncoltunk, énekeltünk.

Képek