Optimista sünbirodalom

Optimista sünbirodalom

Az ehavi téma az optimizmus gyakorlása. 2.osztályos kisdiákokról lévén szó, az optimizmus fogalmát el kellett magyarázni, szükséges volt annak értelmezése. Ezt követően meghallgattuk Bagdi Bella: Imádok élni című dalát. Sokan mondták utána a gyerekek közül, hogy ők is imádnak élni. 4-5 gyermek viszont azt mondta, hogy ők szomorúak, mert elváltak a szüleik. Magam is meghatódtam a diákok spontán megnyilatkozásait hallva. Rövid, spontán beszélgetésünk után „AVARTALÁLKOZÓT” tartottunk, ahol erdei kisállatok bőrébe bújhattak a gyerekek. A végén egy nagy kupacot alkotva, összebújva arról gondolkodtunk, hogy mit mondhatnak egymásnak az állatok. Az avartalálkozó után „A mesebeli kis szűcs ” interaktív mesében vettek részt a gyerekek. Jómagam voltam a mesélő. A mesélés közben kisállatok szerepébe lépve mondták el félelmeiket, bánataikat, majd vágyaikat. A mese végén bizakodó gondolattal vettek bundát maguknak az állatkák, a mesebeli kis szűcstől. Kreatív feladatként egyszerű sünfigurákat készítettünk, amelyekből megalkottuk az optimista sünbirodalmat.

Képek