Boldogságóra Program

Az Ovikrétában az egyéni teljesítménycéljaim között nem is volt kérdés a Boldogságóra megjelölése.

Célomként tűztem ki:

– a program megismertetését a szülők és a kollégák körében
– bemutató órák megszervezését az elmúlt 7 év tapasztalataiból (pl.: a gyermekek személyiségfejlesztésére mért pozitív hatások ismertetése, a Boldogságórák segítő hatása a pedagógiai munkára)
– kreatív délutánok megrendezését
– továbbképzéseken való részvételt megújulás céljából

Az első kreatív délután megrendezésére került sor az egyik délutánon. Fő célom az volt, hogy óvodánk másik két csoportja (óvodapedagógusok, gyerekek, szülők) betekintést nyerjenek egy Boldogságórába. Előzetesen megszerkesztett plakáton vártam az ovisok jelentkezését. Izgatott voltam, hiszen a gyerekek többsége még nem vett részt ilyen órán.

A beszélgetőkörben elsőként öleléssel köszöntöttük egymást, majd elvégeztük a „Napraforgó” elnevezésű relaxációs gyakorlatot. Ezután az optimizmus fogalmával ismerkedtünk. Öröm volt számomra, hogy az én csoportomba járó gyerekek emlékeztek arra, amikor a tavalyi évben optimista szemüvegeket készítettük. Elmondták a többieknek, hogy az optimizmus az, amikor a jót látod. Én arról beszéltem a gyerekeknek, hogy nekem is voltak nehéz időszakaim az életemben, de pozitív látásmóddal igyekeztem ezen túllendülni. Ezután az egyik kedvenc játékom, a Tükörjáték következett. A gyerekeket arra kértem, hogy mondjanak tükörképüknek egy-egy jó tulajdonságot magukról. Néhányuknak nagyon nehezen ment ez a „feladat”. Őket beszélgetéssel biztattuk arra, hogy biztosan jók valamiben (pl: rajzolásban, futásban). Majd Adél néni elmesélte Bezzeg Andrea történetét, melyet kis Boldogságórásaink figyelmesen hallgattak. Az optimista szemüvegek készítése közben Bagdi Bella zenéje szólt. Boldog voltam, hogy az én nagycsoportosaim kívülről tudják a dal szövegét és hangosan zengve énekelnek.

Az óra véget ért. Izgatottan fogadtam a másik két csoport gyermekeinek és szüleinek pozitív, dicsérő visszajelzéseit. Bíztam abban, hogy mindenki jól érezte magát ezen a délutánon és az optimizmus témaköréből vitt haza magával valami apróságot.

Az október bővelkedett olyan eseményekben, ahol szükségünk volt az optimista szemléletünkre:

– Ősszel a Duna morcos oldalát mutatta. Egy séta alkalmával megnéztük a gyerekekkel az áradó folyót és bíztunk abban, hogy rövid időn belül levonul az áradás és nem okoz sok kárt az embereknek és a természetnek.

– Az egyik napos délutánon kis focistáinkkal a hagyományos Bozsik program keretében megrendezett eseményre látogattunk. Összedugtuk fejünket és arra biztattuk egymást, hogy mindenki képes arra, hogy az előtte álló feladatokat teljesítse! A rendezvényről a gyerekek elégedetten, önbizalommal teli és fáradtan tértek haza.

– Októberben nagyon sokat foglalkoztunk a természettel: megfigyeltük a fákat, bokrokat, terméseket gyűjtöttünk, beszélgettünk az időjárásról, elmondtuk, hogyan változik a hőmérséklet, milyen ruhákat viselünk, a földeken elvégzik a betakarítást, a természet aludni készül, felsoroltuk őszi gyümölcseinket.
Magaságyásunk a nyári forróságban üres volt. Az egyik délelőtt megtöltöttük egy kis élettel: árvácskát és hagymát ültettünk. A hagymácskáknak jó éjszakát kívántunk a télre és bíztunk abban, hogy tavasszal kibújnak a föld alól. Virágainkat pedig arra biztattuk, hogy bírják ki a fagyos időt.

– Mindennapjainkban is szükség volt az optimista szemléletmódra. Például akár az öltözködésnél, amikor egy-két gyermek azt mondja: „Nem tudom felvenni a kabátom!” Ilyenkor lép életbe az optimista látásmód: „Próbáld meg! Képes vagy rá! Itt vagyok! Segítek, ha nem megy!”

Képek