Optimista falevelek, optimista gyerekek az 1.B-ben

A tanóra elején az osztály teremrendezését a tanító nénivel együtt végeztük. Mindenki megtalálta a helyét. Az egyik kisgyermek megszólalása, mint témafeldobó labda „in medias res” segítette a tanóra indítását. A hozzászólását duli-fuli hozzászólásnak azonosítottuk, megkerestük az ellentétes gondolkodást is, majd mint egy őszi falevél átrepültünk az ősz témájára. Az őszi szél hangját utánoztuk, mint relaxáló hatású gyakorlatot hangoztattuk közösen különböző hangokat szólaltattunk meg. Beszéltünk arról, mit hoz az őszi szél, az őszi eső. Az utóbbi felvillanyozta a gyerekeket és egy bemutatót rögtönöztek, melyet videóval rögzítettünk.
Két őszi képet hoztam – levéllenyomatok zsírkrétával, hangulatukat megbeszéltük – optimista és pesszimista levelekről beszéltünk. Ezt követően mindenki a kedvenc színeivel optimista leveleket készített A/3-as lapra. Lendületesen és lelkesen dolgoztak, majd mindenki megmutatta az alkotását a többieknek. Ezekkel az alkotásokkal csoportkép is készült. Az óra következő felében postásjátékot játszottunk megerősítő mondatokat súgva egymás fülébe. Végül a hónap dalát meghallgattuk, akinek kedve volt táncra is perdülhetett.
A foglalkozás intenzív volt, a célok megvalósultak.
Köszönöm a tanító néninek az aktív közreműködését, a gyerekeknek a lelkes munkát és a lehetőséget, hogy tovább adhatom a pozitív pszichológia szemléletét!

ooo

Képek