Optimista falevelek, optimista gyerekek az 1.A-ban

- Csoport neve: A boldogság vándorai
- Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: Az optimizmus gyakorlása
- (134 megtekintés)
Csodacsapat alakulásának lehetek a szerencsés részese. Minden olyan jó tulajdonsággal bírnak, mely alapja egy kiváló osztályközösségnek (motiváltak, „isszák” a pedagógusok szavait, empatikusak egymással, nyitottak).
A teret körbe rendeztük, majd relaxáló hatású légzőgyakorlatokkal kezdtünk: szél hangját utánoztuk különböző formákban egyesével, majd mindenki kiválaszthatta a szél ama hangját, mely a kedvence, ezt együtt szólaltattuk meg. Beszélgettünk arról, hogy mi mindent hoz a szél. Majd az őszi esőt utánoztuk a székünkön kopogva. Az eső témáját is feldolgozva meghallgattuk közösen Gryllus Vilmos dalát az interaktív táblán láttuk hozzá a kis videót.
Két előre készített faleveles képet mutattam be, azok hangulatát azonosítottuk – beszéltünk boldog, vidám és szomorú falevelekről. Bevezettem az optimista-pesszimista szavakat a hívóképeim segítségével. Ezt követően mindenki a kedvenc optimizmust sugárzó képével, képeivel elkészítették A/3-as lapra zsírkréta lenyomatukat a leveleknek. Gyönyörű alkotások születtek. Utána osztálykép készült, majd ismét körbe ültünk, hogy postásjátékot játsszunk, ahol pozitív mondatokat kellett tovább adniuk egymásnak. Végül a hónap dalát nemcsak meghallgattuk, hanem spontán koreográfiával táncoltunk is rá.
Remek hangulatban telt az óra, jó volt együtt alkotni, játszani, egyszerűen együtt lenni!