Nyugi…..üveg

- Csoport neve: Tokaji Napraforgok
- Tokaji Gyermekkert Óvoda és Bölcsőde
- Kategória: Óvodások
- Téma: Apró örömök élvezete
- (151 megtekintés)
Apró örömök! De mit is jelent ez? Nagycsoportosaimmal ezt a témát jártuk körbe és mivel már 2 éve vesznek részt a Boldog órákon, nagyon ügyesen tudtak a témához hozzászólni. Volt aki azt mondta, hogy neki az okoz örömet, hogy reggelente az anyukája egy puszival ébreszti, és így már jól indul a napja. Említésre került a szeretet, a család és egy kisfiú azt mondta, hogy ő annak örül, hogy a kistestvére most nem beteg.
A beszélgetés után következett a mese olvasás: Újra együtt!
Majd képeket vetítettem nekik, ugyanis előző héten víz témahetet tartottunk, aminek keretén belül minden napra jutott egy kis élmény. Játékos vetélkedésen, ismeretszerzésen vehettek részt az óvoda tornatermében, ellátogattunk a helyi hajó kikötőbe, ahol a gyermekek egy igazi hajóskapitány vezetésével megnézhették a jégtörő hajókat, kenukat, kajakokat, végül pedig átkompoztunk a Bodrog folyón. Az itt készült képekből készítettem egy összeállítást, és kerestük rajta a mosolygós arcokat. Megbeszéltük, a gyermekek elmondták, hogy mit éreztek akkor ott az adott pillanatban, min mosolyogtak, mi tetszett nekik. Olyan nagy sikere volt, hogy többször végig kellett nézni a képeket, és csak mesélték, mesélték, hogy erre is meg arra is emlékeznek.
A foglalkozás zárásaként nyugi üveget készítettünk csillámporral, ételfestékkel, csillámos ragasztóval. Egész héten használták a gyermekek, arcukon mosoly volt látható, ami számomra is öröm. Egy kis varázslatos üveg, mire képes, hihetetlen, még számomra is. Szülői visszajelzést is kaptam: „Mérges voltam, kiabáltam, Zsófi a kezembe nyomta az üveget, azt mondta rázzam meg és nézzem, majd lenyugszol anya.” Telefonon is megkeresett egy pedagógus szülő, aki az előző szülőhöz hasonlóan találkozott a nyugi üveggel, és azt mondta, hogy annyira jó, hogy az osztályában is el fogja készíttetni a gyerekekkel.
Másnap, amikor a gyermekek jöttek az oviba, a szülők mondták, hogy a gyermek csak mesélt-mesélt otthon, és jó volt neki látni, hogy élménnyel teli, boldog a gyermeke. Nekem, nekünk pedig pozitív visszajelzés, hogy egy kicsit, még ha csak egy napra is , de a Boldog óra foglalkozások témája, légköre, hatása, nem csak az óvodában, hanem az otthonokban is megjelenik.