Nyári élmények

FF881E5A-49C8-4897-B0A5-1EC422D16E5A.jpeg

A karantén időszak után a nyári élmények és események iránti várakozás és aztán a megvalósulás utáni hála mindannyiunk életében fontos volt ebben az évben.
A sokkal kisebb dolgoknak is tudtunk örülni, mint általában, vagy amit megszoktunk.

A foglalkozás alatt a gyerekekkel, képeket gyűjtöttünk, kinek mi volt a legkedvesebb nyári élménye (fürdés, kirándulás, fagyizás, biciklizés, testvérrel játszás) és ezt egy poszterre ragasztottuk fel. A hála, mint érzés a jóérzéssel párosulva a gyerekeknek is sok mindent jelentett. Köszönet mondás ezekért az élményekért.

Több gyermek a szüleivel a nyáron otthon sokat főzött és sütött, ezt örökítettük meg, hogy aztán együtt is készítettünk valamit és azért is hálásak vagyunk ,hogy most együtt lehetünk újra és közösen csinálunk újra valami nagyon jót.

Képek