Boldogságóra Program

November számunkra valóban a támogató kapcsolatok hónapja volt, a találkozások, kapcsolódások örömét hozta el!
Októbertől nagy lelkesedéssel készültem diáknagyköveteimmel a címátadó ünnepségre, melyen intézményünket 3 pedagógus és 5 diáknagykövet képviselte. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy tavalyhoz hasonlóan közreműködők is lehettünk a rendezvényen: Regi és Flóra rendhagyó boldogságórát tarthattak a színpadon, a többiek pedig részt vehettek az oklevelek osztásában és vallhattak arról, miért fontos számukra a Boldogságóra. Én pedig kerekasztal-beszélgetőtársként elmondhattam gondolataimat a diáknagykövet-program értékeiről, közösségépítő munkánkról. Hatalmas hálával és boldogságérzettel szívünkben tértünk haza a konferenciáról. Boldogító érzés volt találkozni a nyári táborban megismert diákokkal, pedagógusokkal, nagykövet társakkal és a boldogságóra szakmai csapatával. Úgy érezhettük magunkat, mint egy családi rendezvényen, ahol örülhetünk egymásnak és ahol együtt ünnepelhetünk. Köszönjük a lehetőséget és hálásak vagyunk, hogy ehhez a nagy családhoz tartozhatunk!

Iskolánkban a nagykövetek beszámoltak a következő héten nagyszünetben címátadós élményeikről, az előkészületekről, a feladataikról, a találkozásaikról. Azt szerettük volna, hogy osztozzon a közösség örömünkben!
Kiss Panka Luca 8.B diáknagykövet beszámolója:
„Edit néni osztályának tagjaként nem állt tőlem messze a Boldogságórák világa, ezért szívesen csatlakoztam a Diáknagykövetek csapatához.
Nagy készüléssel és kíváncsisággal vártam a budapesti rendezvényt, ilyen nagy rendezvényen még nem vettem részt. Az online megbeszéléseken jó volt ismerős arcokat látni, akikkel már a táborban megismerkedtem nyáron. Amikor megérkeztünk Budapestre, nagy szeretettel fogadtak minket a szervezők. Egy rövid próba után elkezdődött az esemény. Először kerekasztal-beszélgetéseket hallgattunk meg, mely során más pedagógusok, nagykövetek is elmondták, náluk hogyan zajlanak a boldogságórák. Itt is képviseltük iskolánkat: Edit néni is részt vett a beszélgetésen.
Nekünk diáknagyköveteknek több feladatunk is volt: előkészítettük az oklevélátadás helyszínét, osztogattunk ajándék könyvjelzőket, elmondhattuk miért szeretjük a boldogságórákat és mi osztottuk ki az okleveleket.
A táborban megismert diáktársainkkal nagyon jót beszélgettünk. A rövidebb szünetekben volt lehetőségünk a helyszínt is felfedezni. Összességében egy nagyon nagy élménnyel gazdagodtunk mindannyian.
Én hálás vagyok a Boldogságórás csapatnak és a szervezőknek, hogy átélhettem ezt a rendkívüli élményt. REMÉLEM MÉG SOKÁIG A CSAPAT TAGJA LEHETEK.”
Dombi Regina 11.c beszámolója:
„Ezek az emberek, akik alkotják a diáknagykövet-csoportot, hozzánk hasonló diákok, Általános és középiskolás gyerekek. Akikkel nyáron a mátrafüredi Boldogságórás diáknagyköveti táborban már sikerült megismerkednünk, és fantasztikus baráti kapcsolat alakult ki köztünk és felüdülés volt ezekkel az emberekkel találkozni újra.
Szóval ez az ünnepség nem csak arról szólt, hogy újból átvettük az örökös boldog iskola címet, hanem a közös nevetésről, ismerkedésről, kikapcsolódásról, támogató kapcsolatokról.
Hálás vagyok érte és biztatlak benneteket, ha szeretnétek egy jó csapathoz tartozni: csatlakozzatok!”

A novembert megkoronázta egy régen dédelgetett álom megvalósulása. A Hajdúnánási Református Idősek Otthona lakóit, az Idősek Klubja tagjait és dolgozóit meghívtuk a gimnáziumba egy rendhagyó Boldogságórára. A lelki igazgatóhelyettesünk segítségével sikerült megszervezni a találkozást. Közel 30 időst fogadhattunk a diáknagykövetekkel november 27-én gimnáziumunk dísztermébe a gondozóikkal és az otthon vezetőjével együtt. Tiszteletes úr bemutatta iskolánk történetét, a gimnáziumi oktatást, én pedig szólhattam néhány szót a Boldogságóra Programról és iskolánkban való megvalósításáról. Ezután a diáknagykövetek segítségével megtarthattam a rendhagyó boldogságórát.
Az időseket megkértem, hogy hagyjanak egy helyet maguk mellett. A foglalkozásra érkező diákok mindegyike így egy idős mellé ülhetett le. Nagyon szép volt az összkép, a generációs találkozás.
A foglalkozást közös légzőgyakorlattal kezdtük, többek között szív-légzéssel üdvözöltük egymást, majd felolvastam egy történetet Szabadság címmel. A történet lényege: az idős kolibri csatlakozik a fiatal kolibrihez, aki hanyatt fekve, felemelt lábakkal fekszik, hogy megmentse a világot, mert úgy hallotta le fog szakadni az ég. Mindeközben vidáman beszélgetnek, anekdotáznak. A történettel azt szerettem volna szemléltetni, hogy milyen nagy dolog az, hogy idősek és fiatalok időt szánva összejönnek és még ha nem is mentik meg a világot, de kísérletet tesznek arra, hogy legalább egymás napját szebbé tegyék!
Ezután páros gyakorlatok következtek: bemutatkozás egy jó tulajdonsággal, 2 jó dolog a napomban megbeszélése, majd Regi levezette a jókívánság-átadása gyakorlatot. Arra kértük az időseket, adjanak útravalóul jótanácsot a párjuknak. A diákokat pedig megkértük, hogy jegyezzék le ezt a jókívánságot egy hógömbre. (a hógömböket összeszedtük és elkészítjük az idősek adventi jókívánság-füzérét, ami iskolánkat fogja díszíteni)
Zárásként felálltak a diákok és vizualizációs gyakorlattal búcsúztunk: egy képzeletbeli lufiba belepakolták ők is jókívánságaikat az időseknek. Így lett kerek a történet!
Ajándékként Panka diáknagykövetem, osztályom tanulója készített zsenilia drótból egy karácsonyfát és igés kártyákat osztottunk szét.

Fantasztikus élmény volt ez az együttlét! Az idősek hálálkodva jöttek oda és köszönték meg a közös játékot. Azt mondták, igazán boldog délelőtt volt!
A diákok pedig egytől egyig arról számoltak be, hogy jól érezték magukat, kedvességet, szeretetet kaptak. Igazi gondviselésszerű találkozások születtek: volt aki nagymamájával boldogságórázhatott, volt aki olyan mellé került, aki névrokona volt és ismerte a nagymamáját, rengeteg-rengeteg sorsszerű élmény. A kapott jótanácsot pedig minden egyes diák bevéste emlékezetébe és szívére helyezte.
Sok bölcs tanács született: pl. az egyik néni elmesélte, hogy 20 éve cukorbeteg és az volt az üzenete: „becsüld meg az egészséged!”

Az idősektől azzal a megerősítéssel búcsúztam, hogy ők azok, akik megtaníthatják a fiatalokat az igazi figyelemre és arra, milyen értékes az IDŐ.

IGAZÁN HÁLÁS VAGYOK EZÉRT A TARTALMAS, ÉPÍTŐ, LÉLEKERŐSÍTŐ NOVEMBERÉRT!
KÖSZÖNÖM.

Képek