Nomen est omen

1-plakát-1.jpg

Ebben a hónapban az online feladattárból válogattam játékokat, és most is több részletben dolgoztuk fel a témát.
Bevezetésképpen beszélgettünk a „megküzdés” jelentéséről, megmagyaráztuk az ide tartozó idézetet, majd felelevenítettük az előző év februárjának boldogságóráit. Tavaly ezzel a témával, a megküzdési stratégiák hónapjában sikerült elnyernünk „A hónap csoportja” címet, így különös lelkesedéssel, boldog emlékekkel álltunk neki a feladatoknak.
Relaxációs gyakorlatunk a Gumiember volt. Ez a feladat egyszerre feszítő-lazító gyakorlat és légzőgyakorlat is. Párokban végeztük a feladatot, a gumiember és a felpumpáló-leeresztő ember szerepeket felcserélve is eljátszottuk, így mindenki átmozgathatta az izmait és a légzéstechnikának köszönhetően relaxált is. A feladat nagyon mókás, így megalapozta az óra hangulatát is.
Óránkat a MEGKÜZDÉS szó elemzésével folytattuk. felidéztünk nehéz helyzeteket, konfliktusokat az osztályban, megbeszéltük az érzelmi reakciókat, majd megoldásokat kerestünk arra, hogy mi segíthet egy-egy feszült helyzetben megnyugodni, jó kedvre derülni. Ezeket a módszereket hozzákapcsoltuk a „megküzdés” szó betűihez, színes táblaképünket kivetítve memorizáltuk a lehetséges megoldási módszereket, hogy egy nehéz helyzetben könnyen „elővegyük” azokat.
Következő alkalommal a megküzdés egy játékos formáját játszottuk el a „Királylány, sárkány, királyfi” stratégiai feladattal. Épp farsangi délutánt tartottunk, a jelmezek még inkább elősegítették, hogy a mesei helyzetbe képzeljünk magunkat. Felidéztünk olyan történeteket, amelyek szereplői megegyeznek játékunk szereplőivel, küzdelmeket kerestünk a mesékben az adott szereplőkhöz kapcsolva. A szabályok megbeszélése után jópár alkalommal eljátszottuk a feladatot. Nagy népszerűségnek örvend az osztályban a kő-papír-olló játék, és mivel ennek a feladatnak a felépítése is hasonló, így ezt is örömmel játszották a gyerekek.
Harmadik alkalommal a „Nevünk” című feladatot oldottuk meg. Ehhez előzetesen házi feladatot kaptak a gyerekek, hogy mindenki nézzen utána, kinek mit jelent a neve. Az órán kis kártyákat kaptak a gyerekek, amin szerepelt a nevük. Első feladatuk a nevek díszítése volt saját hangulatuk, jellemzőik, érdeklődési körük szerint. Ezután ráírták a lapra, hogy mit jelentenek a nevek, majd közös ötleteléssel kitaláltuk a jelentés alapján, hogy a név mivel szemben jelenthet erőt, védelmet, kinek mi lehet a „szupererője”. A névkártyákból plakátot készítettünk, mely osztálytermünket díszíti, és egyben segítséget is adhat, ha valaki elbizonytalanodik, elszomorodik, rossz napja van, hiszen odalépve a plakáthoz a neve mellett biztosan szerepel valami pozitív megerősítés, ami segít megküzdenie az aznapi nehézséggel.
Ebben a hónapban is nagyon tartalmas és izgalmas, örömteli perceket tölthettünk a Boldogságóráinkon.

Képek