Nézzétek! Úszik az égen! (1. rész)
- Csoport neve: RAFAI5b
A következő történet nagyon kedves az osztályunknak. Sokat gondolkodtunk és beszélgettünk róla. Kiderült, hogy mindannyian tökéletlen Behemótok vagyunk, s szeretnénk mégis valóra váltani az álmainkat Behemóthoz hasonlóan. A történethez csatolt kép azt örökíti meg, hogy ezt a mesét együtt, egyszerre olvastuk fel több százan az Olvasás világnapján. Alkalmunk volt meghallgatni az írónőt is a saját gyermekkori „Behemótságáról” és a problémák megoldódásáról is. Feledhetetlen élmény volt a mese és a közös olvasás is.
Connie Snoek – May Szilvia: Mélységes ég
Fent északon, a Jeges-tenger partjától nem messze volt egy kis sziget, azon pedig egy apró halászfalu. A nyár errefelé hűvös volt és rövid, a tél pedig hosszú és csontkocogtatóan hideg. Az égen piszkos, lilás, barnás, sárgás felhőket kergetett a szél, és a nap csak ritkán bukkant elő. Az emberek többnyire a házak menedékében, a meleg kályhák padkáin ülve pucolták esténként a halat, vagy javítgatták a hálót, és történeteket meséltek arról, milyen lehet a távoli világ. Mert ebből a kis halászfaluból jó ideje senki se utazott semerre, sőt ide se jött senki. Még az erre tévedő vándormadarak is itt ragadtak. Várták a kedvező széljárást, de az soha nem jött, csak a viharos északi szél fodrozta a vizet. Rengeteg különféle madár élt itt, talán még több is, mint ahány ember. Ők is halászatból éltek, sőt, ugyanolyan szorgosak voltak, mint a halászok, ha nem szorgosabbak, a fészkeiket, sőt az utcákat is minden reggel megtisztogatták a portól, lehullott pikkelyektől, gondozták a mohos pázsitot és a pár szál virágot, amely nagy ritkán kihajtott a fű között.
Minden madár közül a legdolgosabb a Sirályházaspár volt. Már nem voltak éppen fiatalok, de mindig azon igyekeztek, hogy még barátságosabbá és szebbé tegyék az életet ezen a kis szigeten. Ha éppen nem dolgoztak, akkor Sirálymama pulóvert kötögetett a meleghez szokott vándormadaraknak, hogy ne fázzanak.
A Sirályházaspár a zord körülmények ellenére is szeretett itt élni, ám volt egy nagy bánatuk: soha nem született fiókájuk. Egy napon Sirálypapa váratlanul így szólt Sirálymamához:
– Mama, ne várj ma este, bemegyek a halászokkal a vásárba.
Tudniillik háromévente egyszer nagy vásárt rendeztek a szárazföldön, ahova most kivételesen néhány halász is elmerészkedett. Sirálymama nagyon csodálkozott, és persze egész este le sem hunyta a szemét az aggodalomtól.
Másnap reggel Sirálypapa boldogan lépett be a fészek ajtaján, és óvatosan előhúzott a zsebéből valamit. Egy madártojás volt az. Sirálymama arca felragyogott. Annak is örült, hogy épségben hazajött a párja, s a csillogó héjú tojást is megcsodálta.
– Végre mi is nevelhetünk fiókát – mondta boldogan.
Képek