Boldogságóra Program

A megbocsátás témaköre velünk van, foglalkozunk vele minden nap, csak ebben a hónapban kicsit hangsúlyosabban. A sérelem, a bosszúság mindennapos nemcsak az iskolában, hanem az osztályban is – pedig csak hat fő az osztálylétszám. A fiatalok szinte kivétel nélkül hiperérzékenyek: bizonyos hangokra, zajokra, megnövekedett létszámra, egymás megnyilvánulásaira.
Meghallgattuk Bagdi Bella Ho-oponopono című dalát és együtt énekeltük a „varázsszavakat”: sajnálom, kérlek, bocsáss meg, köszönöm, szeretlek. Az osztályteremben a szekrényajtón is olvashatóak hasonlóak: bocsánat, kérlek, köszönöm, elnézést, sajnálom, légy szíves, ne haragudj, szeretném.
A beszélgetőkörben kézről-kézre járt a babzsák. Mindenki tudott olyan helyzetről mesélni, amikor megbántották őt vagy ő bántott meg másokat. Engem is megkérdeztek a diákjaim, hogy szoktam-e a haragudni a gyerekeimre. Elmondtam nekik is, amit a gyerekeimnek szoktam: „Nem rád haragszom, hanem az bánt, amit tettél. Téged változatlanul, ugyanúgy szeretlek!”
Arról beszélgettünk a fiatalokkal, hogy meg kell tanulniuk különválasztani a tettet az embertől: a sértést, a bántást helytelenítjük, de az embert elfogadjuk, a benne lakozó értékeket megbecsüljük. Mindez fontos ahhoz, hogy ne a haragot és fájdalmat tápláljuk magunkban, hiszen ezek negatív érzelmek, amelyek rossz hatással vannak ránk és környezetünkre is.
Felelevenítettük azt a történetet, amikor a börtönből hazatérő fiatalember nem tudta, vajon szülei megbocsátották-e, amit tett. A kérése, miszerint kössenek a kertjükben álló – buszból is jól látható – almafára egy szalagot, ha megbocsátottak neki, többszörösen teljesült, hiszen az egész fát szalagok borították…
Ha a szeretetet engedjük munkálkodni a szívünkben a harag helyett, ha a másik értékeire koncentrálunk a hibái helyett, ha a nagylelkűség kerül előtérbe a sértettség helyett, akkor boldogabbak leszünk. És ez a cél.
A beszélgetés után rajzok és fotók is készültek a megbocsátásról.

Képek