Boldogságóra Program

Februári témánk feldolgozását a Gumiember lazító-feszítő, mozgásos játékkal kezdtük az első napon, majd a mese segítségével kezdtünk elmélyülni benne. A mesét követő kérdések megvitatása és a saját élmények megosztása után tértünk rá az érzelmek és a hozzájuk tartozó arckifejezések megbeszélésére és ábrázolására. A második napon azokról a dolgokról beszélgettünk, amelyek segítenek rosszkedv esetén, ehhez használtuk a színezőt a munkafüzetből. Majd újra a Gumiember játékkal mozgattuk át magunkat és láttunk hozzá a pajzskészítéshez. Úgy gondoltam, hogy izgalmasabb lesz, ha mindenkinek lesz egy saját, védelmező pajzsa, ami megvédi őket a bánattól és a rossz dolgoktól. Minden gyermek kapott egy előre nyomtatott pajzs alakzatot, amit kivágtak, majd megkértem őket, hogy azt rajzolják rá a pajzsra, ami segíti őket abban, hogy boldogok és vidámak legyenek, ami megvéd a szomorúságtól. Majd ráragasztották egy kartondobozból kivágott alapra, a fogantyút pedig mindenkinek rátettem. Így az egész csoportnak – köztük természetesen nekem is – elkészült a védelmező pajzsa, amit a hét hátralévő napjain elővehettek, ha úgy érezték, hogy szükség van rá, az utolsó napon pedig hazavitték. Izgalmas pajzsok születtek.
A következő napon készültek el azok a rajzok, amelyeken a személyeket rajzolták le, akik a segítségükre szoktak lenni és a helyet, ahol biztonságban érzik magukat. Többségében a szüleiket, testvéreiket ábrázolták, vagy barátot/barátnőt, a helyszín pedig zömében az otthonuk, de van, akinek a rét, az óvoda és a tengerpart a biztonságos helyszín. Majd a hajótörés játékot játszottuk, kicsit átalakítva, a székfoglaló játékkal kombinálva: a szék volt a tutaj, a játék alatti zene pedig Bagdi Bella: Világomban minden rendben van című dala volt. Akinek nem jutott tutaj/szék, az az asztalnál (azaz a vízparton) foglalt helyet, és szurkolt a még vízben lévő társainak. Igazai küzdelem zajlott az utolsó tutajért.
Az utolsó előtti napon beszélgettünk arról, hogy a négy leggyakoribb érzelmet (boldogság, félelem, szeretet, szomorúság) mely testrészünkön szoktuk érezni, a feladatlap segítségével és a színekkel jelöltük. A szeretetet egységesen a szívvel azonosították és odarajzolták pirossal. A boldogság esetében megbeszéltük, hogy igazából azt érezzük az egész testünkön és azt is szoktuk mondani, hogy olyankor nem férünk a bőrünkbe, így az egész test körvonalát körberajzolták az ennek megfelelő sárga színnel. A félelem esetében a végtagokra asszociáltunk, hiszen ha félünk, remeg kezünk-lábunk. A szomorúságot pedig szintén a szívhez kötötték, így a megrajzolt piros szívek köré került a barna, szomorúságot jelölő szín. De természetesen születtek ettől eltérő, vegyes rajzok is.
Végül az utolsó napot zártuk a Toronyépítés és a Cápatámadás játékkal. A cápás játékot is módosítottam annyiban, hogy először három hullahopp karikát helyeztem el a csoportszobában, ami a hajókat szimbolizálta és ezen kellett elférniük, ha megállt a zene. Majd néhány ismétlés után kivettem egy karikát és már csak két karikán jól összekapaszkodva kellett hajóra ugraniuk, ebből is több kört játszottunk le. Nagyon élvezték, ahogy szűkült a hely, ami a menedéket jelentette számukra és küzdöttek egymásért, hogy senki ne essen a vízbe. Majd mielőtt felhelyeztük volna a hatodik lépcsőfokra a megküzdés jelét, lerajzolták, hogy mikor éreznek boldogságot és szeretetet, valamint az aktuális érzelmi állapotukat: zömében vidám, boldog érzések jelentek meg, de volt, aki fáradt és álmos volt. Végezetül sikeresen megmásztuk ezt a lépcsőt is a Boldogságvárhoz vezető úton.
A hét során volt egy kislányunk, aki sajnos karanténba került a családjával. Mivel ő különösen fogékony a boldogságóra tevékenységeire, nem szerettem volna, hogy kimaradjon. Számára a csoport nevében levelet készítettünk, amit bedobtam a postaládájukba, a levél pedig tartalmazta a heti mesét és a feladatokat. Így ő otthonról küzdött meg a hatodik lépcsővel, valamint a bezártsággal, de sikeresen teljesítette ő is és a családja is a feladatokat. Az elkészült munkákról az anyukája fotókat készített és elküldte nekünk.
A megküzdés hónapja valóban olyan időszakra esik, ami „viszontagságos idő”, de azon vagyunk folyamatosan, hogy képesek legyünk megküzdeni vele és nem félünk az akadályoktól.

Képek