Ne bánts virág

- Csoport neve: Tulipán csoport Szapáry
- Szolnok Városi Óvodák
- Kategória: Óvodások
- Téma: Megbocsátás
- (131 megtekintés)
Ennek a hónapnak a témája nagyon aktuális a Tulipán csoportban.
Sajnos többször tapasztaltuk, hogy ha valakit megbántanak az óvodában csak annyit mondanak, hogy „bocsi”. Mi már nagy csoportosak vagyunk és érzelmi élet érése, fejlődése során tapasztalják a gyerekek, hogy nem elég már, hogy a társuk csak annyit mond, hogy „bocsi”. Ha fáj, ha bánt valami nagyon nehéz megbocsátani. Erről a napindító beszélgetéseinken sokat szoktunk beszélgetni, hiszen ez az életkor, a 3 éves kor egy mérföldkő. Tudjuk, hogy erről beszélni kell, hiszen vannak érzelmi mérgeink, amit nehéz kitisztítani még nekünk felnőtteknek jobban, mint a gyerekeknek. Sajnos tapasztaljuk, hogy otthonról hozott kis sérelmek itt a csoporton belül jönnek ki a gyerekekből. Azt, hogy ki, milyen mintát hoz otthonról, azt befolyásolni nem tudjuk, bár próbálkozunk, de itt az óvodában, a Tulipán csoportban meg lehet, meg kell mindent beszélni, még, ha ez néha nehéz is.
Azt gondoltuk ki a gyerekekkel, hogy megfestjük a megbocsátás virágát és kitesszük a csoportunkba, elvihetőek játszani térbeépítésbe, egy kis beszélgető sarokba. A gyerekek szavaival élve ez nem „bocsi” virág, hanem a nagy betűs BOCSÁNAT! Megbeszéltük, hogy bocsi szó rövid és könnyen kimondható, a Bocsánat hosszabb, elgondolkodtatóbb.