Boldogságóra Program

Iskolánk ötödikesei érdekes feladatot kaptak. Három naplóbejegyzésben kellett megfogalmazniuk egy fiatal mindennapjait, aki céltalanul él, majd valami történik vele, ami után célokat kezd kitűzni maga elé. A képeken ötödikes kislány munkája látható, olvasható, ide pedig egy autizmus spektrumzavaros fiú naplójegyzetét illesztem be. Hatalmas élmény volt olvasnom ennek a magányából kimozdíthatatlan legénynek az írását, amely igazán meghatott.

NAPLÓRÉSZLET
Szeptember 3.
Ma elkezdődött az iskola.Miután sikerült felébrednem ( és elkésnem az első óráról), ott ültem matekon. Holnap ébresztő órát is hozok, épp hogy nem aludtam el. Aztán jött a szünet. Semmi kedvem nem volt itt maradni, egyáltalán itt lenni. Nem nagyon értem mi keresnivalóm is van az iskolában. Többnyire unatkozom, zavar a zaj, meg a többiek. Most például valamelyik kitalálta, hogy ledobja az emeletről a matekkönyvét. Az jó vastag és ráesett valaki fejére, aki üvöltött, próbálta visszadobni. Rohangálnak, ordítanak…jaj jaj jaj. Mondhatnám, hogy jó itt, de hazudnék, mert nem. Nem bírom ezeket az embrerket.
Szeptember 4.
A mai nap úgy gondoltam, hogy az iskola tele van hülyékkel. Az órákon leginkább próbálok figyelni, de mindig nagy a zaj. A szünetek rémesek. Ma például a nyolcadikosok papírrepülőkkel dobáltak minden arrajárót. Nem bírom, hogy rohannak, nekemjönnek. Ma épp szakadt az eső. Annak szeretem a hangját.
Szeptember 5.
Én nem nagyon bírom az embereket. Beszélnek hozzám, amikor nekem jobb a csönd. Bár a zenét szeretem. és ma csoda történt. A kicsengetés csengője helyett a Billie Jean című zene ment. Ezt szeretem. Jó volt hallani, és ekkor az egész osztály…. mit hazudok…. az egész iskola bulizott. Táncoltak, nevettek, és én is. Rájöttem, hogy nem kell mindig komoly dolgokon merengeni. Eddig idegesítettek az emeberek, de ma jó volt. Megéreztem az életkedvet, ami jó volt. Eldöntöttem, próbálok barátkozni a többiekkel . Hátha jó lesz.

Képek