Napközi Otthonos Óvoda Zajta, Petőfi utca 1.
- Csoport neve: Macika
- Zajta Napközi Otthonos Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (41 megtekintés)
A boldogságfokozó hála minden alkalommal feltölti a csoportot. A beszélgetőkörben olyan szépen megfogalmazták a gyerekek, hogy legtöbben anyukájuknak hálásak a ruhákért, az ennivalóért, az ölelésért, a megvásárolt dolgokért. A legaranyosabb az a kislány volt, aki azért volt hálás az anyukájának, mert segíthetett neki a konyhában. Sokszor annyira apró és könnyen kivitelezhető dolgok váltják ki belőlünk a hála érzését. Ezek a kicsi gyerekek nekünk felnőtteknek is példát mutatnak, hogy kicsinek tűnő cselekedetek milyen jótékony hatást érhetnek el. Bella dala elvarázsolt minket, átadtuk magunkat a dal hangulatának. A Hálafa meséje még szemléletesebbé tette a gyerekek számára, hogy minden ember értékes, mindenkinek vannak olyan cselekedetei, amelyek hálával töltenek el másokat. Beszélgettünk a barátok közötti háláról is, ki miért hálás a kis barátjának. Ezt követően elkészítettük a Hálakertünket, melyet kitettünk a folyosóra. Több gyerek két hálavirágot is készített, hogy az anyukájának is tudjon egyet adni, ezzel is kifejezve érzéseit. Egyébként az anyukák örömmel vették át az értékes ajándékot, hiszen ezzel értékelték a munkájukat. Ettől nagyobb elismerés pedig nem is lehet. A boldogságóra után is sokáig beszélgettünk a háláról, és néztük, hány lépcsőn jutunk el a Boldogság várába.