Nagykanizsa Zrínyi Iskola
- Csoport neve: Gombike
- Zrínyi Miklós - Bolyai János Általános Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (214 megtekintés)
A célok kitűzése és elérése – ízelítő az elméletből
Hasznos tudatosítanunk magunkban azt a kört, amelyet uralunk. A sikerélmény egyik legnagyobb hajtóereje az a meggyőződés, hogy urai vagyunk a jövőnknek. A belső kontrollérzés elengedhetetlen a jó teljesítményhez. A hitünk, hogy van ráhatásunk a dolgokra, már elég. A belső kontrollos ember hisz abban, hogy cselekedetei közvetlenül hatnak a végkifejletre, míg a külső kontrollos ember külső erőknek (véletlen, felsőbb erő, szerencse, a pedagógus, a főnök, az időjárás stb.) tulajdonítja a történéseket – legyen az pozitív vagy negatív, sem a sikerért, sem a kudarcért nem vállal felelősséget. Ha belső kontroll vezérel, akkor feltehetően kevesebbet idegeskedsz a munkád kapcsán, motiváltabb vagy, könnyebben köteleződsz el egy feladat mellett, jobb vagy a problémamegoldásban, kapcsolataid erősek és gyakrabban éred el céljaidat, mint azok, akiket inkább a külső kontroll vezérel.
Kísérletek szerint azok állnak talpra először, akik képesek tudatosítani és megfogalmazni, mit éreznek – naplóban vagy beszélgetés során ez az első lépés ahhoz, hogy a kontrollt visszanyerjük érzéseink és gondolataink felett.
Tehát az első lépés a tudatosítás.
A második lépés annak szortírozása, hogy azonosítsuk, mely elemekre van befolyásunk és melyekre nincs.
A harmadik lépés pedig az, hogy válasszunk egy olyan területet, amire van ráhatásunk, tűzzünk ki és érjünk el annak kapcsán egy célt.
Boldogságórás témáink között ezt tartom az egyik legfontosabb „tananyagnak”.
Nagyon sok módon jártuk körbe ezt a témát:
1.Boldog új évet- c. lapot töltöttük ki összevetve az elmúlt év történéseit, s előrevetítve a ránk váró feladatokat.
2.Mi leszek,ha nagy leszek?- rajzot készítettünk a jövőbeli foglalkozásukról,beszélgettünk álmainkról,céljainkról.
3.Megfestették csodálatosan az „Ugrás 2022-be” képet,ahogy teli tervekkel lépünk az új évbe. Munka közben sok dolgot,tervet,célt megfogalmaztak a gyerekek. Meglepően tudatosan tervezik jópáran már a jövőjüket. Érdekes beszélgetések ezek mindig.
4.”CÉLOK” szófelhőbe gyüjtöttünk mindent,ami e témával kapcsolatba eszükbe jutott. S ez sok-sok beszélgetést indított el velük.
5. „Mi a célom?”- leírták nekem a közeli és távoli céljaikat.
6. A „3 kívánság” – 3 aranyhalba lerajzolták 3 kívánságukat. Ennek kapcsán megbeszéltük az ÁLOM-VÁGY-CÉL közötti különbségeket és az összefüggéseket. Megbeszéltük a kitűzött céljainkhoz vezető utat, a kis lépéseinket.
Olivér társunk megyei úszóversenyen is első helyezést ért el. Ő volt az egyik legaktuálisabb jó példa számukra. Elmesélte, mi is vezet egy ekkora sikerhez,elmesélte a mindennapi kemény edzéseket, a hatalmas akaraterőt, a sok fáradozást , a szülői támogatást,bíztatást és a hatalmas boldogságot a cél végén, amikor sikert ért el. Jó volt ezt a gyerekeknek végighallgatni,meglátták,mi van egy ilyen hatalmas eredmény hátterében.
7. Meghallgattuk és megnéztük a You Tube-n a ” Ma elindulunk!” c. egykori magyar olimpiai dalt, s közben látták a sok magyar sikert. Nagyon tetszett nekik, a végén együtt dúdolták: Ma elindulunk,hogy valóra váltsuk az álmokat…!!!
8. Megtanulták az elmetérkép=gondolattérkép fogalmát. Mi is az!? S megrajzolták a 2021-22.gondolattérképét különböző szeletekre vágva. Ez a feladat nagyon tetszett nekik,lelkesen töltötték ki a lapot, s minden részét meg is beszéltük,mert nagyon szerették volna folyamatosan elmondani a gondolataikat. Nagyon nagy élmény volt ezt velük átélni,hogy értékelik az előző évet,mi hogyan csapódott le bennük. S milyen reményekkel tekintenek az idei évre. Számomra is nagyon tanulságos volt ez a foglalkozás. Nagyon sokkal hozzájárul egy ilyen alkalom egy gyerek lelkének megismeréséhez.
9.A sok beszélgetés a sikerekről,eredményekről,a motiváló példaképekről oda vezetett,hogy az ő kérésükre megnéztünk egy filmet MARADONA-ról. Mint kiderült,egyik szülő példaképe,s a gyermekének is sokat beszélt az életútjáról, a sikereiről… S a gyermek örömmel adta át a többieknek,amit látott,hallott az apukájától… Igazán nagy öröm ez számomra.
10.Egyre többet játszottuk az idén megismert „Csapj az asztalra!” c játékot,melyet a gyerekek nagyon szeretnek,s tökéletes a figyelem fejlesztésére, a Covid miatti sok feszültség oldására.
11. Az osztály nagy erőssége a rajzolás,festés- ezt a területet tudatosan erősítem. Csodálatos,kiemelkedő munkák születnek. Nagyon büszke vagyok rájuk.
12. A sok karantén alatt tudatosan erősítjük az összetartozás-, a közösség érzését,rövid videókat küldünk az otthoniaknak,életképeket fényképezünk nekik rólunk, hogy könnyebb legyen átvészelni a külön töltött időket.
A CÉLOk témát nagyon sok módon feldolgoztuk. Nagyon hasznosnak ítélem meg ezt a sok tevékenységet. Igazán mély dolgokról,sok-sok érzésről, tervről, fontos lépésekről beszélgettünk a hónap során. S megállapítottuk= csak célokkal érdemes élni.
Ez a sok közös alkalom örömömre még jobban összekovácsolta a csapatunkat, sok boldog percet töltöttünk el együtt. Igazán hálás vagyok a gyerekeknek!