“Nagy kő esett le a szívemről”

“Nagy kő esett le a szívemről”

Megjegyzés: erre az órára azért került sor, mert előző alkalommal BECS keretében egy munkatárs jelen volt. Az ő beszámolóját követően a közvetlen vezetőm megkért, hogy tartsak még egyet, amelyen jelen lehet. A neki küldött óravázlat, amellyel az események is megegyeznek, az alábbi.
————
Csoport: 7 alsó és felső tagozatos tanuló, 1., 3., 4., 6. és 7. osztályfokon; mindannyian tanulásban akadályozottak (köztük 2 ASD, 2 pszichés fejlődési zavar, 1 nem végleges diagnózis).
Feladat: interaktív és érzékletes módon analógiát találni a megbocsátás érzelmi mechanizmusára – metaforákkal.
Cél: a) lehetőség szerint megragadni a boldogság fogalmát és társas lényegét a tanulók értelmi szintjéhez képest; b) valamint felismertetni ebben a megbocsátás szerepét.
Fejlesztési terület: a szubjektív benső örömérzet proszociális megteremtése, növelése, fenntartása.
Módszer: frontális irányítású kooperatív tevékenység.
Eszközök: mindenkinek A4-es lap, kis cédula és ceruza, valamint TV-készülék USB csatlakozóval, zenelejátszásra alkalmas laptop és hangszóró, továbbá tenyérnyi kavicsok.
Helyszín és időtartam: elsőként a csoportszoba majd a tanulószoba, kb. 45 perc.
———–
1. ÓRAKEZDÉS, mozgásos relaxáció (5 p.): Lehetőleg spontán, saját kezdeményezésű, felszólítás nélküli reflexjáték, melyben az egyik tanuló derékmagasságban tart egy teniszlabdát rezzenéstelenül, s hirtelen elengedi, majd a társ függőlegesen utánanyúlva megkísérli elkapni. / „Repül a karom, ha akarom, ha nem akarom” – legalább 20 ismétlés térdhajlítással. Vagy firkálás papírra: „Firka jobbra, firka balra…” / „Körbe-körbe karikára…” E négyből a hangulattól függően választva; kellemes, nyugtató hatású (kelta hárfa) zene kíséretében.
2. A TÉMA BEVEZETÉSE, tanári narráció (5 p.): Arról lesz ma szó, milyen érzés az, amikor valaki megharagszik ránk, mert valami rosszat tettünk ellene. Úgy mondjuk ezt, hogy vétkeztünk ellene. Mit érez ő? Mit érzel te? Van, amikor nem bocsát meg a másik, de van, amikor igen? Belegondoltatok abba, mit érez ilyenkor a másik fél? És mit érzünk mi ilyenkor?
3. A TÉMA FELDOLGOZÁSA (A), egy rajzfilm a bocsánatkérésről (15 p.): Megtekintjük a Franklin és barátai c. rajzfilmsorozat 23. részét, melynek címe: Franklin bocsánatot kér. (Írta: Nicola Barton). A vágva 11 perces film arról szól, hogy Medve megmutatja Franklin-nek azt a hajózászlót, amit maga készített, és meglepetésnek szánt. Franklin biztosította Medvét arról, hogy megőrzi a titkot, de ennek ellenére hamarosan elmondta Rókának. Ez kitudódott. Medve nagyon szomorú és csalódott lett. Franklin kínos helyzetbe került. Szégyellte magát. Bocsánatot kért, és Medve szerencsére megbocsátott.
4. A TÉMA FELDOLGOZÁSA (B), megbeszélés, metafora felvetése (15 p.): Röviden összefoglaljuk Franklin történetét. Ki tudja megmondani, miért lett Medve szomorú és csalódott? Röviden összefoglaljuk a történetet. Képzeljük magunkat Frankin helyébe! Képzeljük csak el, mennyire szégyelljük magunkat! Ilyen vagy más helyzetben szégyellted már magad – szüleiddel vagy barátaiddal szemben? Megbocsátottak? Milyen érzés volt? Te kinek bocsátottál meg? Az milyen érzés volt? Hogy fogalmaznád meg? Most mindenki rajzol a lapjára egy nagy szívet, és rátesz egy nagy kavicsot. Ha valaki a csoporttársának valamiért megbocsátott, mondja meg neki, vegye el a kavicsát, és – finoman – ejtse le a padlóra – hogy nagy kő essen le a szívéről. Utána mindenki más is ejtse le a kavicsát.
5. AZ ÓRA LEZÁRÁSA, intelem és meditáció (5 p.): A megbocsátással tehát nagy kő esik le a szívünkről. De: egy poharat teszek az asztal szélére, s elmondom, hogy az emberi kapcsolatok törékenyek, nem minden seb forr be. Akiknek jók az emberi kapcsolatai, azok boldogabbak. Ne vigyük a kapcsolatot a szakadék szélére. A poharat se tegyük az asztal szélére. Az eltérő szociokulturális, pszichés és mentális állapotra tekintettel a formális meditáció mellőzése, afféle „nondirektív” meditáció gyanánt Kowalsky meg a Vega, Varázsszavak c. dala csendül fel a tévéből, és az mp4 formátum részeként fekete háttérben nagybetűs dalszöveg (lyrics) jelenik meg (https://www.youtube.com/watch?v=pvxVhRWKBjY). A „bocsánat” szó is kiemelten jelenik meg párszor.

Képek