„Mozgásban vagyunk!”

- Csoport neve: Méhecske nagycsoport
- Zsadányi Tündérkert Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Egészséges életmód
- (86 megtekintés)
Zsadányi Tündérkert Óvoda
Középső csoport
Méhecske
Zsadány, Béke utca 56.
Az előző héten a madarakról és a fákról beszélgettünk. A természetben való fontosságukról, védelméről. A héten is folytattuk ezt a témát, mert a gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták. A Boldogságóra témája: Testmozgás, amit már nagyon vártunk, mert a mozgás a mindenünk. A Jól érzem magam Boogie-ra táncoltunk. A kolléga nőmmel megbeszéltük, hogy benevezünk a „Kihívás napjára” május 29.-re. Erre az alkalomra közösen készültünk a kis-, és nagycsoportosokkal.
A héten tettünk egy nagy sétát a faluban. Elsétáltunk a veteményes kertembe, ott szedtünk egy kis földi epret. (Nagyon finom volt!) Majd tovább sétáltunk egy kis tóhoz, ahol megfigyeltük a vízimadarakat is. Amikor továbbmentünk a játszótér felé, akkor az egyik oszlopon gólyafészek volt, ahol szerencsénkre mindkét gólya a fészekben volt. A játszótérre érve azonnal birtokba vettük a játékokat és jól éreztük magunkat. Már közeledett az ebédidő, ezért visszaindultunk az óvodába. Azt gondoltam, hogy ezután a nagy séta után a gyerekek jól elfáradva hamar elalszanak. Tévedtem! A gyerekek úgy felpörögtek, hogy aludni nem nagyon akartak. A sétánk során látottakról beszélgettünk, mi volt a legkedvesebb élményük az út során. Megbeszéltük azt is, hogy amikor a gyermeknapot tartjuk, akkor fogunk zenére mozogni, mert mi is beneveztünk a kihívás napjára!
Azt is megcsináltuk, szuper napunk volt! Ezzel együtt mozgalmas volt az egész május hónapunk. „Mozgásban vagyunk!”
Balázsné Barta Anikó
Óvodapedagógus