Mozgás-öröm

- Csoport neve: PákoMaci
- Keleti Városrészi Óvoda Pákolitz István Utcai Tagóvodája
- Kategória: Óvodások
- Téma: Egészséges életmód
- (105 megtekintés)
A foglalkozás célja, hogy a gyerekek kedvet kapjanak a rendszeres mozgáshoz. Ismerjenek meg más, többfajta mozgásformát.
Tapasztalják meg, hogy a mozgás örömet okoz, ezáltal egészségesebbek lesznek. Elhelyezkedtünk a szőnyegen körbe ültünk. Ráhangolódásként a gyerekekkel csillaglégzést végeztünk. Motivációként énekeltük „Előre jobb kezedet, utána hátra” című éneket és végeztük a szövegben hallott mozdulatokat. Mesélési szándékként Kerekerdő kalandra hív téged vers elmondása után elmeséltem a Lusta király című mesét.A mese végén megbeszéltük, hogy ki szokott otthon valamilyen testmozgást végezni, vagy a családtagjai. Mi is az óvodában több fajta mozgásformát kipróbáltunk. A hónap végén rendeztük meg óvodánkban a családi napunkat. Erre az alkalomra több programmal készültünk. Voltak benne mozgásos játékok, festés, akadálykerülős feladatok és környezetvédelmi, melyek a környezet fenntartásához segítik mind a felnőtteket majd később a gyermekeket. Megpróbáljuk őket már minél kisebb életkortól szoktatni és tudatosítani a környezet megóvására. Nagyon szerették ezeket a feladatokat, minden nap kellett velük székfoglaló játékot játszani. Mozogtak a gyerekek a zenére, amikor megállt a zene, le kellett ülni egy székre. Akinek nem jutott az kiesett a játékból. A mozgásos feladatokkal teli délelőttöt közös bemelegítéssel és a gyerekekkel tanult és begyakorolt relaxációs feladatokkal indítottuk. Minden nap fogyasztottunk az étkezések során zöldséget, gyümölcsöt. Figyeltünk a megfelelő folyadék pótlására. A családi nap előtt is játékos feladatokat, képeket nézegettünk és csoportosítottuk mik a helyes életmódhoz szükséges élelmiszerek, milyen mozgásformákat folytathatnunk, hogy egészségesek maradjunk. A rendezvény során próbáltuk aktívan bevonni a szülőket is. Nagyon hasznosnak tartották, lehetőség nyílt arra, hogy őszintén beszélgessünk a családok életmódjáról és hasznos tanácsokat is tudtak egymásnak adni. Mindenki jól érezte magát, míg az együtt táncolásra is adódott lehetőség.