Mosolykert Óvoda Kismacsi Telephely 4002 Debrecen-Kismacs Napraforgó utca 1/F.

Munkák-a-kis-kertben-1..jpg

Az elmúlt két hétben nagy figyelmet és hangsúlyt fordítottunk az egészséges életmód feldolgozására. Sok ismeretünk van, a témával kapcsolatban,hiszen a pedagógiai programunkban is törekszünk, az egészséges életmód kialakítására és fenntartására. Erre ötleteket adunk a szülőknek és a gyermekeknek egyaránt. Először is, tavasz kezdete óta figyelemmel kísérjük az óvoda kis kertjében fejlődő zöldségek növekedését. Már fogyasztottunk a saját kertünkből új hagymát és retket. A répa és a paradicsom, még fejlődésben van. Ezután meghívtuk az óvodába a Teddy dokikat,(orvostan hallgatók) akik az egészségvédelemről és az egészségmegőrzésről beszélgettek a gyermekekkel,majd megmutatták Teddy macin,hogy melyik szervünk hol található és mire való. valamint, hogyan vigyázhatunk az egészséges működésére. Ezután készítettünk egy plakátot az egészséges életmóddal kapcsolatban. A gyermekek mondták és rajzolták meg azokat az elemeket, melyek számukra fontos volt. A következő héten pedig megterveztük azt a 2 napos álom utazást,melyet a szüleiknek adnának ajándékba,hogy jól érezzék magukat és egészségesek maradjanak. A hét minden napján tornáztunk és naponta egyszer gyümölcsöt, zöldséget fogyasztottunk, szülői felajánlásból.

Képek