Mosollyal könnyebb

394580832_3555378601343244_4519051173692265351_n.jpg

Óvodánkban hagyománnyá vált, hogy minden hónap témáját egy kicsit közösen is feldolgozzuk a 6 csoporttal közösen. Így történt ez most is, amikor is vendégeink voltak.
Az a megtiszteltetés érte óvodánkat, hogy ellátogatott hozzánk Jozifek Zsófia, Fesztbaum Éva és egy bábelőadás keretén belül Lanstyák Ildikó bábművész.
Erre az alkalomra minden kisgyerek és felnőtt hozott magával ” optimista ” szemüveget . Az aulában mindenki felvette, és közösen elmondtuk ” Van nekem egy szemüvegem ” kezdetű vesrikét. Majd közösen táncoltunk egyet Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg.. kezdetű dalára.
A gyerekek a felnőttekkel együtt a tánc végén elfogyaszthattak egy mosolygós smile formájú mézeskalácsot.
A csoportomban már nagyon várták a gyerekek Boldog Dóra érkezését. Közösen részt vettünk relaxációs gyakorlaton, majd illusztráció segítségével elmeséltem nekik Tódi törpe varázsszemüvegét.
A mese után megkérdeztem őket, hogy ők mit látnak szépnek ?
Beszélgetés után mezőn lévő állatokká változtunk és tartottunk egy kis ” avar találkozót”.
Ez a játék éppen illszkedett is a projektem témájához, amely az Őszi színkavalkád volt. Megnéztük és megneveztük, hogy milyen színű levelekből jön létre ősszel az avar, kik lakhatnak benne. Így tudtam összekapcsolni a Boldogság témát és a projektem témáját. A foglalkozás végén készítettünk papírból kinyomott őszi színű falevelekből szemüveget. És készítettünk falevelek segítségével mosolygós papírsárkányokat.
Az óvódánk folyosóján kihelyezett faliújságon a szülők megismerkedhettek Optimista Orsi és Pesszimista Patrik gondolataival, valamint optimista idézeteket olvashattak.

Képek