Mókus hála reggel, délben, este

IMG_20180928_124404.jpg

Szeptemberben megalakult csoportommal, a Református EGYMI Kiskunhalasi Tagintézményének Mókuska csoportjával ebben a tanévben csatlakoztunk a Boldogságóra programhoz. A csoportba 4 sajátos nevelési igényű gyermek jár, egyikükről nem készülhet kép, de ő is részt vett a plakát elkészítésében.Az első hetek az ismerkedésről, barátkozásról szóltak, ezután beszélgettünk arról, hogy mit is jelent a hála, közben sokszor meghallgattuk a témához kapcsolódó dalt. Készítettünk egy plakátot, ahol napszakokra bontva a tevékenységeket, egy-egy levél ragasztásával jelezhették, hogy miért hálásak. A gyerekek nagyon lelkesen vettek részt a feladatban, természetesen a legtöbb levél a nagy kedvenc lovaglás képhez került.:)

Képek