Mit vinnétek Jézuskának ajándékba?

Ebben a hónapban minden tevékenységünk a jó cselekedetek gyakorlása körül forgott. Beszélgettünk arról, hogy otthon miként segíthetnek, mit is nevezünk jó cselekedetnek, hogyan valósíthatjuk meg. Arra kértem a gyerekeket, hogy minden nap számoljanak be legalább egy jó cselekedetről, amit aznap végeztek. Azzal próbáltam ösztönözni őket, hogy minden általuk elvégzett jó cselekedet, egy puha szalma a kis Jézus jászlába, és ha sok szalmát gyűjtetnek nem fog megfázni Jézuska.
Egyik nap azon kívül, hogy mit segítettek otthon, megkérdeztem, hogy milyen ajándékot vinnének Jézuskához, persze előtte ismertettem a történetet, amelyből megtudták, hogy a pásztorok is és a három király is vitt valamilyen ajándékot. Nem is kellett sokáig gondolkodniuk, jöttek az érdekesebbnél érdekesebb ajándékötletek: macit, takarót, kis párnát, Olyan gyerek is volt aki karácsonyfát vinne, hogy Jézuskának is legyen Karácsony.(ahogy a gyerekek fogalmazták)
Készítettek a gyerekek nyakláncot – különböző tészták fűzésével, ez volt az ajándék az édesanyjuknak, majd elkészítették gyurmából apát és ezt adták át. Nagyon szerették ezeket a foglalkozásokat, mivel az életkori sajátosságaiknak megfelelően a lényeget is át tudtam adni.
Ugyancsak rendszeresen hallgattuk a hónap dalát: Jó emberré csak a szívemmel válhatok. Már, amikor meghallották az ismerős dallamot, tudták, hogy érdekesebben, játékosabban, egészen más témáról fognak hallani.
Én hiszem, hogy ezekkel a foglalkozásokkal sikerült meghittebbé, kézzel foghatóbbá tenni az ünnepre való felkészülést. Több visszajelzést is kaptam a szülők részéről, mivel ők is jelen vannak ezeken a foglalkozásokon, hogy ők is jól érzik magukat ezen foglalkozások után. Hálásak, hogy hallhatnak erről a programról és szívesen vesznek részt a kivitelezésekben.
Hétvégére a közös sütemény elkészítése lesz, mézeskalács sütés és díszítés karácsonyi dalok hallgatása közben.

ooo