Mindig mindenben találni valami jót!

Collage_20211031_211020.jpg

A második téma feldolgozása kevesebb létszámmal valósulhatott meg, többen betegek lettek a csoportból . A választható feladatok közül többet is megvalósítottunk. Elsőként a „Napimádás” és a „Tüdőtakarítás” relaxációs gyakorlatok gyakoroltuk, ami olyan jó kedvre derítette a gyerekeket, hogy azonnal ráhangolódtak a közös együttjátszsra. A választható feladatok közül először a „Trópusi esőt” játszottuk el, a gyerekek jól figyeltek, így nagyon jól lehetett hallani az erősödő, csendesedő esőszakaszokat. Megfigyeltük, hogy odakint is éppen esett, majd egy beszélgető körben megkérdeztem, ki örül az esőnek, ki az akit kevésbé. Elsőként persze egy olyan kislányt választottam, aki imád gumicsizmában, esőben kint játszani, így az ő véleménye már megalapozta a pozitív visszacsatolásokat. Lelkesen mondták a jobbnál-jobb, pozitív véleményeket: lehet ugrálni a tócsában, a növények, fák nem szomjaznak, friss lesz a levegő, még szivárványt is láthatunk. Ebből is látszik, hogy a gyerekek mindennek tudnak örülni…érdekes eszükbe sem jutott, hogy eső esetén csak a tető alatt van lehetőség játszani, vagy hogy hideg szelet hozhat, beborul az ég és a kedvünkre is kihat. Érdemes tanulni tőlük, és ilyen szemmel tekinteni a hétköznapi apró dolgokra. Ha már említették, el is játszottuk a „Vigyázz a tócsára!” játékot. Kacagva ugráltak át a fodrozódó tócsák felett, az Alma együttes Zivatar lány zenéjére. Szerepcserével kipróbálták milyen tócsának lenni, még meg is viccelték egymást a nagyra törő hullámokkal.
„-Ki vagy mi az, ami téged most felvidít, aminek örülni tudsz? Menj, válaszd ki és öleld magadhoz” – ezt kértem a csoporttól. Volt aki Őszanyót ölelte át, volt aki a kedvenc markoló autóját és néhányan a legkedvesebb barátjukat. Az így kialakult párok Őszanyó kincseiből alkothattak, az „átváltoztatás” javasolt játék szerint. Szívesen fogadták a csatlakozó társaikat. Mindannyian varázsoltak a természet kincseiből valami szépet: mosolygó arcot, embert, termésvárat, pillangót és még egy Olaf hóembert is sikerült alkotni. Egymást ötletekkel segítették, majd közösen is körbenéztük ki mit alkotott, tapssal jutalmaztuk az elismerést. Bagdi Bella: pozitív gyerek vagyok zenéjére egy jót táncoltunk, amit még később is meghallgattunk a gyerekek kérésére. Az optimizmus szemüvegének történtét felelevenítettük Tódi törpe megjelenítésével és még a mondókára is emlékeztek tavalyról. Kezünkkel szemüveget formáztunk és elmondtuk: „Van nekem egy szemüvegem, ha felteszem azt, szebbé válik benne minden, amit megmutat!” Elmesélték mi mindent látnak benne: jószívű Őszanyót, finom ebédet, hogy meggyógyulnak a beteg csoporttársak, csúszdázást, futóbiciklizést, szép dekorációt. Végül az esernyős célbadobót is kipróbáltuk, ahol újra elmondták miért szeretik az esőt, az esernyőt, a játékokat, egymást. Reméljük a következő hónap ötleteit már együtt élhetjük át.

Képek