Mindig boldogok vagyunk!

boldog1-1.jpg

Elérkeztünk a 10. hónaphoz, ami a fenntartható boldogság hónapja.
A boldogságmacinkat megölelve, körbeadogattuk egymásnak a szeretetkörünkben.
Felmentünk 10 lépcsőfokot, s felértünk a boldogságvárba. Itt szétnéztünk, és különféle, gyönyörű dolgokat láttunk.
Majd relaxációval folytattuk, hintaszéket formáltunk, és a „boldog pillanatainkat” ringattuk, előre-hátra.
Ezután a Jobb veled a világ dalra táncoltunk örömmel, boldogan, önfeledten, és énekeltük együtt:hogy jobb veled a világ!
Beszélgettünk a boldogságról, arról hogy mik az ismérvei: pozitív érzelem, öröm, élvezet, megelégedettség, nyugalom, kíváncsiság, lelkesedés, büszkeség.
Majd egy örömteli, mókás játék következett: a „seprűtánc-macitánc”. A játék során a boldogságmacinkat adogattuk körben egymásnak addig, amíg a zene szólt. Amikor elhalgatott a zene, akinél a maci volt, kiesett. Sokat izgultunk, nevettünk a játék folyamán.
Majd egy nagyszerű bizalom játék következett, ahol a szeretetfolyosón, csukott szemmel kellett átsétálni úgy, hogy közben a gyerekek csupa jót és szépet mondtak a kisgyerekről és segítették a tovahaladását. Szívesen próbálták ki a gyerekek ezt a játékot.
Majd megpihentünk a boldogságvárunkban, elképzeltük milyen helyiségek, dolgok tarkítják a várunkat. Megállapítottuk, hogy a boldogmaci lakik itt, és csupa érdekes és jó dolog veszi körül.
Az utolsó feladat: a boldogságmaci elővarázsolása és kiszinezése. Ezt a feladatot szabadidőben folytathatták a sünisek.
A délutáni pihenőidő kezdésekor, álombaringató boldog mesét hallgattuk meg : ez a boldogerdő mese volt.
Lezárult a 10 hónapos boldogságprogramunk, amit mindig a jókedv, a felszbadult, örömteli hangulat jellemzett.
A Napsugár Óvoda sünikéi büszkén hirdetik, hogy Jobb velünk a világ!!!!!

Képek