Mindenre van megoldás

- Csoport neve: Boldog Vuk csoport
- APRAJA-FALVA ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE
- Kategória: Óvodások
- Téma: Az optimizmus gyakorlása
- (151 megtekintés)
A hónap témájának feldolgozására sok alkalmunk adódott októberben. Nagycsoportosainkkal készültük egy fellépésre, melynek során az időseket köszöntöttük és a hosszú, nehezebb nyelvezetű vers megtanulása nagy kihívás volt óvodásaink számára, akik nagyon ügyesen el tudták sajátítani a verset, és nagyon büszkék lehettünk rájuk az előadáson, hiszen mosolyogva léptek fel a színpadra.
Ezt követően a Tökfesztiválra készültünk, ahol intézményünk szokásait ápolva egy tűztáncot adtunk elő a nagyközönségnek.
Tököt is faragtunk együtt illetve ezen a héten a hímzést is kipróbáltuk, ami új technika volt számukra. Sokszor ütköztek akadályba a fonal összegabalyodásakor, de megtanultuk közben az alábbi három gondolatot: „Mindenre van megoldás!”, „Soha nem szabad feladni!”, „Mindig türelmesnek és kitartónak kell lenni!”.
A gyerekek a sok megpróbáltatás után büszkén, mosolyogva meséltek a nehézségekről és a sok sikerélményről. Bízunk benne, hogy sok lelkes, kitartó optimista iskolás lesz majd nagycsoportosainkból.