Mindennapi hoseink

IMG_20190225_120813.jpg

A februari temahoz kapcsolodoan iskolank is reszt vett egy rendezvenyen ahol pont a Hosok es peldakepek volt a tema , errol szol az alabbi beszamolo :

„Vigyázzatok a bennetek rejlő bajnokra!”

„Bună dimineaţa! Jó Reggelt!” – köszöntötte tegnap Bihardiószegen a helyi – és nemcsak – gyerekeket Ana-Maria Brânză, többszörös olimpiai-, világ és Európa-bajnok kardvívó, aki a Curtea Veche Egyesület által útjára indított, „Olvassanak többet a gyerekek” projekt alkalmával járt Biharországban, azon belül is – a Hegyközkovácsi Agroind, az Azomureş és a Sports-HUB támogatása révén – Bihardiószegen. Az esemény alkalmával Ana-Maria elhozta az „En Garde! Kislány a trikolóros maszkkal” című saját könyvét is…

Az esemény fő szervezője, a helyi születésű Dan Corbuţ is szólt a megjelent nebulókhoz: „bihardiószegi születésű vagyok, akárcsak ti, s én nagyon büszke vagyok erre. Ide jártam iskolába és itt tanították meg nekem, hogy olvassak sokat, mert az a nagybetűs életben a segítségemre lesz. Ebben az esztendőben is álom a szavam, s a legjobban tanuló diákokat idén is megjutalmazzuk, ha többen lesznek a legjobbak, akkor mindeniket meglepetés ér majd a tanév végén. Tanuljatok, olvassatok, mert az a javatokra válik” – mondta a vállalkozó.

A diószegi iskola igazgatója, Florin Octavian Hus arról az időszakról szólt, amikor ő is az iskolapadot koptatta: „még jól emlékszem az első könyvemre, Hector Malot, «Egyedül a világban» címűre, s az ott olvasottak végig kísértek az életemen. Higgyétek el gyerekek, saját magatokat csapjátok be, ha a könyv helyett megnézitek az arról készült filmet, mert abban a rendező úgy írja le a történteket, ahogyan ő maga látja, nem pedig ahogyan a mű szerzője, vagy tovább megyek, ahogyan én látom. Mert elolvasva egy könyvet, mi is átélhetjük és magunkévá tehetünk egy történetet. És az a legszebb, hogy az csakis a miénk…”.

Az eseményen jelen volt Mados Attila, Bihardiószeg polgármestere is, aki arról szólt, mit tettek és fognak tenni az iskoláért (tervben van egy nyolcosztályos iskola építése), az iskolásokért (megvalósult az iskola utáni iskola az I-IV. osztályosoknak), illetve arra invitálta a fiatalokat, hogy aktívan vegyenek részt az iskolán kívül szervezett eseményeken, ahol román, magyar, cigány egy közösségben játszva tanulhat, építhet közösséget, szebb jövőt…

Ana-Maria Brânză magyarul is köszöntötte tehát a nebulókat, elnézést is kért, hogy csak ennyit tanult meg szatmárnémeti születésű válogatottbeli társától, majd a lényegre tért: „semmiben sem különböztem tőletek, ugyanolyan kicsi, kíváncsi, félénk gyerek voltam mint ti, csakhogy én már akkor elkezdtem álmodozni, hogy majd nagy bajnok leszek, de ezért tettem is. Hittem magamban, minden egyes bukta csak megerősített, minden egyes vereség után még jobban áhítoztam a sikerre, még ambiciózusabb lettem, s a magamba vetett hitem végül sikerré érett. Én úgy érzem, hogy itt előttem mindenkiben lakozik egy bajnok, merjetek álmodni, higgyetek magatokban, legyetek bátrak és bármi legyen is az az álom, ha ti nagyon akarjátok, az megvalósul. Nagyon vigyázzatok a bennetek rejlő bajnokra…”

Az esemény végén Ana-Maria dedikálta a könyvét, majd Nicolae Ille vívóedző három tanítványa tartott bemutatót, közöttük a már most országos bajnok, Andreea Muntean, aki máris Ana-Maria Brânză nyomdokaiba lépett.

Forras : https://www.biharinaplo.ro/sport/2019/02/25/vigyazzatok-a-bennetek-rejlo-bajnokra-2.biharinaplo?fbclid=IwAR26-cGRF06NcKLoFNUv1d1596RGjYvezeJ3R88YjKAhGBSbOmNIVASJB6w

Képek