„Mindenki megvan”

Tarsas-kapcsolat-1.jpg

A gyermekek első szociális színtere a család, ahogy óvodába kerülnek, kitárul számukra a világ és egy közösség tagjává válnak.
Az óvodai társas kapcsolatok alapvető szerepet játszanak a gyerekek fejlődésében, hiszen ezek az első szociális interakciók, ahol megtanulják a társas együttélés alapvető szabályait.
Csoportunkban kiemelt figyelmet fordítunk a közösségépítésre, a baráti kapcsolatok támogatására.
A foglalkozást a szokásos hívó képekkel kezdtük, majd relaxációval folytattuk. Beszélgettünk a barátságról, a konfliktusok helyes megoldásáról, a családi kapcsolatokról. Már a kisebbek is ügyesen megfogalmazták, hogy miért fontosak a társak, miért nem jó egyedül lenni.
Mondókára párokat alkottunk (Keresem, keresem ki fog játszani velem..), táncoltunk, páros gyakorlatokat végeztünk.
A következő napon elkészítettük a barátságláncunkat, mindenki egy emberkét (láncszemet) színezett és úgy helyeztük el, hogy mindig a szemük előtt legyen. A tevékenységet csapatépítő játékokkal, feladattal folytattuk, ahol az együttműködést, alkalmazkodást gyakorolhatták. Három csapatot alkottunk. Körbe rajzoltunk három gyermeket és a csapatok a hiányzó részeket együtt rajzolták meg. Színezték a ruhákat, kiegészítették a képet, felosztották a feladatokat. Jó volt így látni őket. A tevékenységet Bagdi Bella: Ha boldog vagy dala kísérte.
Vidám, tartalmas napokat tudhatunk magunk mögött.

Képek