Boldogságóra Program

„Mindenért, amim van”

Nagyon vártam, hogy elkezdhessem a Boldogságóra Erőség Programját. Az előző tanévben végeztem a képzést és akkor belepillantottunk a csoportommal, kaptak egy kis ízelítőt. A foglalkozás elején kedvcsinálóként elővettem a FELFEDEZŐ, az erősségek játéka kártyát. Mondanom sem kell, hogy rögtön felcsillant a gyerekek szeme, hogy játékkal kezdünk. Ismerkedésként az 1. játékot, az Erőforrást játszottuk. A gyerekek a kártyák elővétele után rögtön mondták, hogy ezeket a rajzokat ismerik, tavaly már foglalkoztunk velük.
Kinyomtattam és beragasztottam a gyerekek füzetébe a Hála erősségmondókát. Ezt többször elolvastuk, megbeszéltük. Amig a gyerekek kiszínezték a rajzot, meghallgattuk a hónap dalát.
Megnéztük A hála virága az Erősségek kertjében videót. Ezután a gyerekek lerajzolták, kiszínezték a hála virágát a füzetbe. Köré gyűjtöttük, hogy mi mindenért lehetünk hálása. A gyerekek ügyesen mondtak dologi javakat, emberi kapcsolatokat, állatokat, eszmei dolgokat. Próbáltam őket rávezetni arra, hogy tulajdonképpen mindenért hálásak lehetünk, amink van, ami természetes, mert nap, mint nap körül vesz minket. pl. az ház, ahol lakunk; a szobánk; ágyunk; ruháink; látunk; hallunk; járunk; …. Ahogy beszélgettünk a gyerekekkel láttam rajtuk, hogy ezek a mindennapi dolgok nem biztos, hogy szerintük is ugyan olyan hálára adnak okot, mint pl. ha kapnak egy játékot. Ekkor jutott eszembe egy szerű feladat, amivel szemléltetni tudom nekik, hogy ugyan olyan fontos az is ami megszokott, természetes, hogy van. A feladat az volt, hogy szájjal kellett rajzolni, írni, a kezüket nem használhatták, hátra kellett tenniük. A gyerekek nevettek a feladat hallattán, ó ez könnyű lesz. A rajzoláshoz kaptak egy filcet és azt kértem, hogy egy egyszerű házikót rajzoljanak le, nyomtatott betűvel írják le a keresztnevüket. A rajzolás során hamar kiderült számukra, hogy ez nem is olyan könnyű, mint ahogy gondolták. Elmozdult a füzet a padon, nem tudták stabilan a szájukban tartani a filcet. Kitartóak voltak, próbálták ülve, állva. Miután elkészültek megnéztük a rajzokat, megbeszéltük, hogy mi okozott nehézséget. A gyerekek azt mondták, hogy jó volt kipróbálni, otthon kipróbálják a lábbal rajzolást is. Véleményük szerint hálásak lehetünk azért, hogy nekünk mindenünk egészséges. Maga a feladat nagyon tetszett mindenkinek, sok nevetés volt közben és a végén az elkészült művek nézegetése során.
A következő alkalommal, amikor találkoztam a csoporttal a gyerekek elmondták, hogy otthon kipróbáltatták a szüleikkel, testvéreikkel a szájjal rajzolást. Otthon is sokat nevettek egymáson.
Úgy gondolom, hogy ebben a mai világban gyakran megfeledkeznek az emberek a háláról, mindent természetesnek vesznek, nekik ez van, ez jár, minek ezt megköszönni. Fontos emlékeztetni magunkat, a gyerekeket, hogy a hálát, köszönetet mutassuk ki, mondjuk ki.

Képek