Minden pont úgy TÖKéletes, ahogy van

ec247c2d-9519-4e74-b202-fdcf02200ea2.jpg

Október hónapban az optimizmus témáját jártuk körül.
A hónap első felében megtanultuk, hogy mik a jó dolgok, és mik azok, amiket olykor rosszként azonosítunk. Ehhez a tanult kézjeleket is elsajátítottuk, mint lefele és felfele álló hüvelykujj.
A foglalkozás elején különböző képeket válogattunk, és azokról döntöttük, el hogy miként értelmezzük őket. Így volt kép, amin szakadt az eső, megsérült valaki, vagy esetleg valaki ajándékot kapott. Nagymozgásos játékkal egybekötve kellet a gyermekeknek döntést hozniuk. Ezt követően viszont átvarázsoltuk ezeket az eseményeket, és a varázsszemüvegen keresztül igyekeztünk meglátni a szép oldalukat.
A „Tök jó hét” projekt keretében olyan gyakorlatokat játszottunk, melyek ahhoz voltak szükségesek, hogy egy térkép segítségével megérkezzünk a Boldogság szigetére. Habár sok veszéllyel kellett szembeszállnunk, a bizalmunk végig kitartott és így, sikerrel vettük az akadályokat.
A gyermekekkel segítettek meghatározni olyan területeket, melyeken ügyesednek, vagy fejlődnek minden óvodai nappal. Így beszélgettünk a rajzolásról, a pakolásról, új szavak vagy kifejezések tanulásáról. Ezeket egy fán jelenítettük meg. A szülőket arra kértünk, hogy írják fel reményeiket, minden olyan területhez, ahol optimistán gondolkodva előrelépést várnak a nevelési év folyamán. Számtalan ötlet született. A fát egy hónapon keresztül kint hagytuk a szülőknek, és a hónap végére több olyan falevél volt, ami immár nem csak optimista álomként volt jelen, hanem azóta valósággá is vált.

Képek