Minden ember, akár kicsi, akár nagy érez – valahogy …

Minden ember, akár kicsi, akár nagy érez – valahogy …

Minden ember, akár kicsi, akár nagy érez – valahogy, érez valamit egy helyzettel kapcsolatban. Ezek az érzelmek megjelennek az arcon, a testen – tudatalattink irányítása mellett.
Az optimizmus témakört nem könnyű óvodás korú gyermekekkel feldolgozni – de nem lehetetlen … hogy mikor érik be a munkánk gyümölcse, azt csak később tudhatjuk meg.
Célként tűztem ki, hogy fejlesszem a gyerekek érzelmi intelligenciáját, már kiscsoportos koruktól és az idő előrehaladtával ismerjék fel és fogadják el a társuk érzelmeit.
Többször vesszük elő az érzelemjátékokat – pl.: „Hogy vagy?” kártyát, vagy arcokat figyelünk meg fényképről és utánozzuk.
Legutóbbi játékunkat megelőzte egy beszélgetőkörös beszélgetés az érzelmekről (milyen érzelmek vannak, az jó érzés, vagy kellemetlen …) és csoportos „arcjáték”.
Majd választhattak egy érzelmet a gyerekek a képről és azt jelenítették meg – utána ezt azzal folytattuk, hogy a kiválasztott gyermek nem mondhatta meg mit fog megjeleníteni és a csoportnak kellett kitalálni, illetve a kitalálónak elmondani, hogy ez kellemes vagy kellemetlen érzés a kitalálónak.
Egy kellemetlen (fájdalom, harag …) érzéssel kapcsolatban arról is beszélgettünk hogyan lehetne pozitív irányba terelni a gondolatokat, hogyan lehet segíteni magunkon vagy a társunkon. Egyre pontosabban tudják megfogalmazni az érzéseiket, ezzel kapcsolatos gondolataikat (pl., „amikor haragos voltam, elmondtam anyukámnak miért haragszom és jó volt beszélgetni anyukámmal, utána megnyugodtam”).
Ennek a témának a feldolgozására egy olyan mesét választottam (Mese a falánk tyúkocskáról), ami nem igazán kötődik az optimizmushoz, de kíváncsi voltam arra, hogy a gyermekek meglátják-e benne az optimista szemléletet.
Elmondták a gyerekek, hogy milyen jó, hogy nem szaladt el a tyúkocska és a tyúkanyó a nehézség elől, kitalálták hova lehet elbújni, nem adták fel a reményt és egy váratlan helyzet (tüsszentés) oldotta meg a helyzetet – megmenekültek a kandúr karmai elől. Ellenben azt is elmondták, hogy legközelebb a tyúkocskának be kell tartania az ígéretét, mert az úgy helyes. 😊
A mese végén pozitív érzéseket rajzoltak az üres arcformára és felkerülhetett a második lépcsőfokra az optimizmus jelképe a smile 😊.

Képek