Milyen célokat tűzhetek ki magamnak?

Milyen célokat tűzhetek ki magamnak?

Az óra bevezető részében énekeltünk és relaxációs gyakorlatot végeztünk.
A továbbiakban a gyerekek érdeklődése felkeltése érdekében útvesztős rejtvényt oldottunk meg, majd megbeszéltük, hogy milyen céljai lehetnek egy második osztályos kisgyereknek. Mindenki választott magának egy számára megvalósítható célt, amit rajzban is rögzített. Megbeszéltük, hogy milyen feladatokra lesz szükség a cél elérése érdekében. Rejtvényt is fejtettünk. A gyerekek meghallgatták Az öreg halász és a nagyravágyó felesége című mesét, megbeszéltük az olvasottakat és a gyerekek rajzot készítettek.
Befejezésül meditáltunk és énekléssel zártuk le a kellemes hangulatú órát.

Képek