Mikulásküldetés

- Csoport neve: PandaPower
- Bólyi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (129 megtekintés)
A decembert igyekszünk az ünnepvárás, a szeretet, és a jó cselekedetek jegyében szorgosan eltölteni. A hónap legtöbb napja tartogat valamilyen kisebb-nagyobb meglepetést, emlékezetes programot, amitől az a nap igazi adventi-szeretet- vagy kedvességnappá lesz.
Karácsonyi díszbe öltöztettük az osztályt. Osztály adventi naptárt készítettünk, melyből minden nap húzhatnak valamit a gyerekek. Karácsonyi dalokat hallgattunk. Egymás kívánságait teljesítettünk. Adventi mesenaptárunkból olvastunk.
Mit is csináltunk a mostani boldogságóránkon?
A 3.c gyerekek december 6-án izgatottan gyülekeztek a tanteremben, hogy köszöntsék a Mikulást. Már nagyon várták, s hogy ne csak kapjunk, adjunk is, énekeket tanultunk és ajándékokat készítettünk neki. És megérkezett… Hosszú utat tett meg a Mikuláscsizmájában, és volt nála egy nehéz zsák is teli szaloncukorral.
A Mikulás távozása után megalkottuk adventi jó cselekedetek listánkat. Osztályunk közös jó cselekedeteket is hajtott végre a szegény gyerekeknek adtunk játékainkat, tartós élelmiszereket, papírárut. Mikulással kapcsolatos rejtvényeket oldottunk meg, activityztünk. Teljesítettük a boldog Mikulás küldetést.
Kiderült számunkra, hogy mi az, ami fénylő mosolyt varázsol annak az arcára, aki kapja az ajándékot?
A válasz: a szeretet és az élmény. Olyan, ami csak jót ígér, amiben biztosan nem fog csalódni. Így hát már most december elején élményekkel tele várjuk a hátralévő együtt töltött adventi időszakot.