Mi így bocsátunk meg másoknak és magunknak

Mi így bocsátunk meg másoknak és magunknak

Áprilisi témánkat beszélgetéssel kezdtük: milyen helyzetekben és kinek bocsáthatunk meg, mikor könnyű/nehéz megbocsátani, miért leszünk mi attól boldogabbak, ha megbocsátunk. Sok-sok példát hoztunk a mindennapjainkból, az iskolai és családi életből egyaránt. Magyar költőktől olvastunk idézeteket a megbocsátás témájában, melyeket alaposan boncolgattunk, hogy megértsük a költői képekbe rejtett lényeget. A beszélgetés komolyságát igyekeztünk oldani az online ötlettárból hozott „Nyelvtörős fordulatok” feladattal. Sokat nevettünk a gyakorlat közben, majd megbeszéltük, hogy a nyelvtörők szereplői közül kinek lesz szüksége a megbocsátás gyakorlására. A jó hangulatot tovább fokoztuk szintén az online ötlettárból vett zenés feladattal. „Tavaszi ritmusok”-at keltettünk életre csettintéssel, tapssal, dobbantással. El-eltévesztettük néha, így a feladat segítségével megtanultuk, hogy néha önmagunknak kell megbocsátanunk. Vivaldi A négy évszak című zeneművének Tavasz tétele nemcsak a játékhoz volt kitűnő alap. Miután „elfáradtunk” a ritmuskísérethez szükséges koncentrálásban, erre a zeneműre relaxáltunk, tavaszi képekkel örvendeztettük meg szemünket. A sok virág látványához kapcsoltuk mozgásos relaxációs gyakorlatunkat is: a „Hervad a virágom, éled a virágom…” gyakorlatot végeztük el a tavaszi napsütésben.
Színezhető betűkkel megalkottuk a MEGBOCSÁTÁS szót, melyet a tanteremben elhelyezve emlékeztetjük magunkat arra, hogy milyen fontos gyakorolnunk a megbocsátást, magunk és társaink érdekében egyaránt. Egy-egy aktuális helyzetben, kis összezördülések alkalmával gyakran pillantottunk rá a szóra, a gyerekek már egymást is emlékeztették a viták során a békés megoldásra. Hogy könnyebben gyakoroljuk a megbocsátást, kitaláltunk magunknak bocsánatkérési-megbocsátási rítusokat. Az ötletet az osztály által nagyon kedvelt film, a Nyúl Péter adta, ahol a bocsánatkérés egy nagyon aranyos formája jelenik meg. Ezt továbbgondolva saját bocsánatrítusokat találtunk ki: egy-egy mozdulat, ölelés, különleges pacsik jelezték, hogy bocsánatot kérünk a másiktól, és megbocsátunk annak, aki megbántott minket.

A havi témát kiegészítettük néhány Föld napi feladattal. Megtanultuk osztályonként, majd fenntarthatósági témahetünk zárásaként közösen elénekeltük a Gyújts egy gyertyát a Földért című dalt. Osztályunkban eleget is tettünk a dalban elhangzott kérésnek, gyertyát gyújtottunk, mellyel felhívtuk a figyelmet a környezet védelmére, a természet megóvására.
Áprilisi boldogságóráinkat egy újabb alkotással zártuk: iskolai homokozónkban Landart alkotást készítettünk, természeti formákat alkottunk meg (dombokat, völgyeket, növényzetet, tavat, stb.).

Egy gondolattal össze is kötöttük a két témát: meg kell bocsátanunk azoknak, akik bármilyen formában rombolják környezetünket, persze nem úgy, hogy helyeseljük amit tesz, hanem igyekszünk mindenkit a helyes magatartás felé terelni (pl: rászólunk a szemetelőkre, figyelmeztetjük társainkat, hogy ne tépkedjék a fák levelét stb.). Ezekkel a gondolatokkal erősítettük egymásban, hogy „Jobb velünk a világ!”.

Képek