Mese: Magányból barátság

Mese_kepes.jpg

Különlegesen kezdődött ez a hónap: a tanító néni is Boldogságóra képzésen vett részt, és így ő is gazdagíthatta társas kapcsolatait, és tudását:)
Kedves műsorral, énekkel, versekkel köszöntöttük a Faluházban az időseket – hiszen tágabb környezetünk emberi, szép, tiszteletteljes kapcsolatai is nagyon fontosak! Le is rajzoltuk őket a „Kör közepén” ábrába.
A Szív-staféta, a keresztrejtvény szépen ráhangolt a témánkra, de kedvenc volt a „Nyuszi, az őzike, meg a répa” című mese is. A kicsik most ismerték meg a Szeretet-zuhanyt, és mindenki imádta a Sziámi-játékot.
Rajz órán, alkotás közben egy tündéri mesét fabrikáltunk közösen Naftalinról, a törpéről, aki már soha többé nem lesz magányos. Daloltunk is neki: „Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek….”
Szent Márton napján együtt kézműveskedtünk, lámpásokat készítettünk az ovisokkal és a szülőkkel együtt – és rétes-masszázst kaptunk egymástól, Márton köpenye emlékére. Utána még a hideg estén is csodás élmény volt az együttlét, mert a tüzet gyújtottunk, s kis lámpásaink beragyogták lelkünket:)
A hónap végén pedig büszkén ünnepeltük a Szépolvasó versenyen győztes társainkat, akik tovább vitték jó hírét kicsiny iskolánknak.

Képek