Boldogságóra Program

Iskolánkban az egyik osztály egy igazi mesét írt, melyben a főhős sok-sok nehézséggel kerül szembe, de sikerül győzedelmeskednie. A történet tanulsága, hogy a problémákat mindig le tudjuk győzni, ha a bátorság, a hit, a szeretet és az összetartás a mi oldalunkon áll.
A mese megírásához, a kreativitás mellett felhasználták földrajzi és kulturális ismereteiket is.

MEGKÜZDÉS MESE
Valahol a nagyvilágban élt egy család, kilenc fiúk volt, és úton volt a tizedik gyermek. A szülők nagyon féltek, hiszen a hiedelem szerint, ha a tizedik gyermek is fiú lesz, akkor nem maradhat a háznál, el kell mennie, a legrosszabb esetben halál vár rá. Úgy tartották, hogy minden tizedik dolog, amit az embertől származik, nem őt illeti meg, hanem el kell venni tőle, így minden tizedik, azonos nemből született gyermeket is.
A családban az első fiú sasorrú volt, a másodikat lovasnak hívtak, mert volt neki egy Lipica nevű lova. A harmadik fiú óriásira nőtt, a negyedik meg bármennyit is evett vékony maradt. Az ötödiknek igen vágott az esze, a hatodiknak nagyra nőtt a füle. A hetedik izmos volt, a nyolcadik folyton vigyorgott, a kilencedik pedig csak ásítozott.
Nagy öröm és félelem, vajon milyen lesz a tizedik gyermekem? – kérdezte magában az anya.
A tizedik gyermek is fiú lett, a sors megpecsételtetett. Testvéreivel ellentétben nem rendelkezett különleges ismertetőjellel, csak egyszerűen a tizedik volt, így ezt a nevet kapta.
A tündérek a születést követő éjszaka megjelentek a kisfiú ágyánál, hogy meghatározzák a sorsát, külön megjelölve a halál napját. A szülők a szokásnak megfelelően kaláccsal és borral várták őket. Három tündér érkezett, akik az élet három szakaszát jelképezték: az első szőtte az élet fonalát, a második ügyelt az ember életútjára, a harmadik pedig elvágta a fonalat, vagyis meghatározta a halál időpontját.
A szülők nagyon szerették legkisebb gyermeküket, így igyekeztek nem foglalkozni a jövendöléssel. A fiú szépen cseperedett, testvérei óvták, vigyázták minden lépését. Már betöltötte a kilencet, amikor egyik éjjel álmot látott. Álma homályos, nehezen értelmezhető képek sora volt, mely szerint, ha eljut arra a helyre, ahol a föld és az ég háromszöge összeér, felmászik a nagy, fehér magaslatra, és felrakja az égre a három fényes csillagot, akkor megmenti az életét. Ehhez először meg kell találnia az elveszett csillagokat, amiket a gonosz lidérclény ellopott a híres Cillei családtól, és különböző helyekre rejtette őket. A lidérclény a természet üde, zöld színét akarja megszűntetni, ami az életet is jelképezi. Szürke ködöt bocsátana így az országra, a köd pedig megakadályozza, hogy az emberek meglássák a számukra fontos dolgokat, és segítő kezet nyújtsanak egymásnak, hiszen a sűrű homályban nagyon nehéz tájékozódni.
Az álom szerint az első csillagot a Predjama-i várhoz közel találja majd.
Másnap reggel elmondta szüleinek, hogy mit álmodott. Sírtak, keseregtek a szülők és testvérei, de tudták, hogy el kell engedniük a fiút. Felkészítették a hosszú útra, 7 éves vászonból szőtt inget varrtak neki, ami majd megvédi a hidegtől és a melegtől is. Lovas testvére neki ajándékozta Lipica nevű lovát, hogy segítségére legyen útja során.
Elindult hát a fiú a predjama-i várhoz, de ehhez először, az álom szerint végig kellett menni a sötét és félelmetes Skocjana-i barlangon.
A barlang sötétjében egy pislákoló fényt látott, félt is, de a kíváncsisága is hajtotta,vitte előre. Egy fura, kissé bogarasnak tűnő asszonyt látott, akit rengeteg könyv vett körül, annyi, hogy lépni sem lehetett tőle. Kinyitott egyet a sok közül a fiú, de nem volt benne semmi, aztán még egyet és még egyet, de egyikben sem talált sem írást, sem képet. Az asszony elmondta, hogy csak azok látják, akik arra érdemesek, beavatottak, mert ezek titkos könyvek, a szlovén nép sorsát őrzik. A nő szavak nélkül is tudta, hogy miért vándorol a fiú, hiszen jósnő volt, és azt mondta neki, hogy saját magának kell megtalálni az útját, ehhez pedig legyen elég bátorsága és kitartása. Ezen kívül útbaigazítást nem kapott, de azt megtudta, hogy a nagy veszedelmet, a szürke ködöt, csak akkor győzheti le a szlovén nép, ha egymással összefog. A csillagok megtalálása és elhelyezése, csak a fiú életét menti meg. De mit ér az élete, ha ezt örökös homályban kell leélnie?
A kisfiú nem esett kétségbe, haladt tovább Predjama várához. Mivel nem akart ajtóstul rontani a házban, ezért nem elölről, hanem hátulról, a Vipava völgyön keresztül közelített a várhoz, és a barlangrendszeren át haladt. A Skocjana után már nem félt a földalatti üregekben, és tudta, hogy hűséges lova is várni fogja, ha újra kiér a felszínre. A várban már mindenkit elnyomott az álom, ezért megpróbált hangtalanul közlekedni, hogy ne verje fel a vár népét. Benézett minden fiókba és sarokba, átfésülte a zegzugokat, de csak nem lelt rá a csillagra. Ahogy tanakodott, kinézett a vár egyik ablakán, és látta, hogy egy hatalmas hársfa mellett 2 katona strázsál. Biztos nem véletlenül, gondolta a fiú, kincset őrizhetnek. Kiosont a várból, megközelítette a hársot, és várt nesztelenül. Tudta, hogy hosszú még az éjszaka, és remélte, hogy a 2 őrt előbb-utóbb elnyomja az álom. De nem így lett, a strázsálók éberen figyeltek, a hajnal viszont egyre közeledett. Már kezdte elhagyni a hite, amikor megjelentek a tündérek, és álomport szórtak a két őrre. Több se kellett a fiúnak, odalopódzott a fához, és a föld alól kikapart egy ládát, amely tényleg kincset rejtett, egy tündöklő csillagot. Ezután felpattant lovára és ment is útjára, Idrija városa volt a következő állomása.

Idrija városában nem tudta merre menjen, az álma szerint egy térképet kell megtalálnia, amely majd a „szabadulás kulcsát” jelenti számára. Éhes volt és fáradt, ahogy a lova is, így leült egy ház lépcsőjére és sírva fakadt. Ebben a házban egy kocsmáros lakott a feleségével, aki megszánta a fiút, behívta éjszakára, és reggel egy darab idrjai csipkét adott a kezébe. A fiú nem értette, hogy mit kezdjen a csipkével, szépnek találta, de arra most nem volt ideje, hogy haza vigye az édesanyjának, aki biztosan örült volna neki. A kocsmáros erősködött, hogy vigye el, így a fiú nem tiltakozott. Hát ahogy kifelé ment a városból, látja ám, hogy a csipke fonalai egy útvonalat rejtenek, egy ágas-bogas térképét,amin a követkő állomás Ljubljana városa. Vágtatott lovával, ahogy csak bírt, egyszer csak észrevette, hogy az út mellett, egy fa alatt egy ember tüzet akar gyújtani. A fán egy méhkas volt, amit méhek sokasága zsongott körbe. Mézet akart gyűjteni a férfi, ezért úgy gondolta hogy kifüstöli az állatokat. A fiúnak mindig azt mondták otthon, hogy ne csak az embereket, hanem az állatokat is tisztelje, így nagyon mérges lett mikor látta, hogy mire készül az ember. A fa közelébe ment, felágaskodott a lovával, aminek a nyerítésétől úgy megijedt a férfi, hogy nyomban elfutott.
A második csillag a csipketérkép szerint Ljubjanában volt elrejtve, 4 sárkány őrizte ezt a területet, és jajj volt annak, aki megzavarta őket munkájukban, mert olyan hang jött ki a torkukon, hogy belerengett a föld is. Mikor a sárkányok meglátták a fiút, éktelen haragra gerjedtek:
– Hogy van bátorságod elébünk állni? Nem félsz, hogy megeszünk a lovaddal együtt?
– Akkor legalább nemcsak a hasatok lesz tele, hanem az eszetek is nő, ugyanis én egy nagyon okos gyerek vagyok. Tudjátok-e, hogy melyik dióban énekelnek a legtöbbet?
– Ha-ha, ez könnyű, a rádióban, a Muravidéki Magyar Rádióban- válaszolták a sárkányok.
– És erre is tudjátok a választ?
– Van egy fa, annak 12 ága, minden ágán négy fészek, minden fészekben 7 fióka, minden fiókának egyik szárnya fehér, a másik fekete. Mi az?
– Ha kitaláljuk ,halál fia vagy, ha nem, szabadon elengedünk és magaddal viheted a csillagot.
– Megegyeztünk!- válaszolta a fiú.
Tanakodtak, egyre csak tanakodtak a tűzokádók, de nem okoskodták ki a választ.
– Akkor engedjetek utamra, ahogy ígértétek!
A sárkányok kérlelték, hogy mondja meg a választ, de a fiút nem ejtették a fejére. Tudta, ha rögtön elárulja a megfejtést, nem eresztik tovább, és szétmarcangolják őt is Lipicával együtt.
-Ha átértem az általatok őrzött úton, akkor elárulom a megoldást, de addig nem mondok egy szót sem!
Mikor átért az úton és már biztonságban érezte magát, visszakiabált a sárkányoknak:
-A fa egy esztendő, a 12 ág a 12 hónap, a négy fészek a négy hét egy hónapban, a hét fióka a hét napjai, a fehér szárny a nappalt, a fekete az éjszakát jelképezi.
Szerencsésnek érezte magát, és folytatta útját. Mivel a sárkányok annyit emlegették az evést, bizony a fiúnak is korgott a gyomra. Trojane-ba érve meg is állt egy finom falatra, és azt mondta:
– Ha tele a hasam fánkkal, bátrabban szembenézek a világgal!

A kiadós evés után, a térkép alapján Bledbe vezetett az útja. Itt egy gyönyörű tó terült el a szeme előtt. Mélykék víz, felette fehér ruhás, aranyhajú, táncoló tündérek.
Szlovéniában a tavak biztos azért olyan szépek, mert tündérek alkották őket. – gondolta magában a fiú.
A tó közepén egy sziget, a szigeten egy kápolna helyezkedett el, aminek a belsejéből csigalépcső vezetett a víz alá, és ott volt egy üvegpalota bejárata. A fiú bekopogott és a szolgálók az üvegpalota ura elé vezették, aki a viziembernek hívtak. A fiú elmondta mi járatban van, miért szeretné elkérni a csillagot, amit a lidérclény a viziembernek ajándékozott.
-Miért adnám neked? Mi hasznom származna abból? Mit tudsz felajánlani cserbe? – kérdezte az ember.
Gondolkozott, gondolkozott a fiú, de semmi nem jutott az eszébe. A viziember örült az új társaságnak, ezért azt tanácsolta, maradjon estére, és csak másnap reggel induljon útnak. A fiú megköszönte az ajánlatot. A vacsoraasztalnál megjelent egy szép, de annál szomorúbb leány, aki nem szólt egy szót sem. A fiú megkérdezte a viziembertől, hogy mire fel ez a nagy bánat. Kiderült, hogy a viziember legfőbb feladat a falvak széplányainak elrablása. A fiú szeretett volna segíteni a lányon, de most ő is bajban volt, nem tudta hogyan szerezze meg a második csillagot. A vacsora után a viziember magához kérette a palota zenekarát és táncra perdült. Újabb és újabb dalokat szeretett volna hallani, de a zenekar mindig ugyanazt játszotta, amit a viziember hamar megunt és éktelen haragra gerjedt. Ekkor a fiúnak eszébe jutott, hogy szülei megtanították neki Piran város hirességének, Tartininek az Ördögszonátáját. A viziembernek annyira megtetszett az új dallam, hogy reggelig abba sem hagyta a táncot. Azt mondta a fiúnak:
-Ha megtanítod ezt a zenekaromnak, neked adom a csillagot. A fiú ráállt az alkura, és tarisznyájában a harmadik csillaggal útnak indult.
Sebesen vágtatott a cél felé, amit a csipkefonal jelölt számára, és beért egy sűrű erdőbe. Itt találkozott egy különös hölggyel, akit bánatasszonnynak neveztek. Az asszony figyelmeztette a fiút, hogy legyen nagyon óvatos a hamarosan útjába kerülő hármas hídnál, mert, ha a rossz utat választja, úgy jár, mint az, aki eddig eljutott, de aztán a helytelen döntése következtében kőbálvánnyá változott. Ezzel az erdő közepén meredő sziklára mutatott. A fiú megborzongott a látványtól, nem akarta a további életét kősziklaként leélni.
Az erdőből kiérve hamarosan eljutott a hármas hídhoz, de nem tudta, hogy melyiket válassza a három lehetséges útirány közül. Búslakodott is erősen, amikor egyszer csak megjelent egy csapat méh. A vezetőjük a ló fülére szállt, és belesúgta:
-A gazdád megmentett minket, mikor nem engedte egy gonosz embernek, hogy kifüstöljön bennünket a kaptárból, cserébe most mi is segítünk, gyertek utánunk, mutatjuk a helyes utat.
A hídon átkelve egy varázslatos vidékre érkezett a fiú. Előtte a messzi távolban a Triglav fehér hegye, alatta a folyók kéklő tükre. Megjelent előtte az álom befejező képe, tudta, hogy fel kell másznia a hegy legtetejére, és el kell helyeznie a 3 fénylő csillagot az égen. Fáradtnak, erőtlennek és túl kicsinek érezte magát ehhez a feladathoz, de, ha már eddig eljutott, most nem adhatja fel, nem állhat meg, tovább kell mennie. Az idő egyre hidegebb, a mászás pedig egyre nehezebbé vált számára.
Az ingnek köszönhetően, viszont nem fázott. Nagy hálával és köszönettel gondolt testvéreire, és nemcsak maga miatt, hanem értük is haladt tovább a fáradságos úton. Mikor félért a csúcsra, nyújtózkodott, nyújtózkodott, ahogy csak bírt, de a csillagok csak nem kerültek a helyükre. Lova nem tudta felkísérni a hegytetőre, és amúgy sem voltak szárnyai, aminek segítségével felrepülhettek volna. A tündérek megpróbálták a hátukra venni, de ő mindig visszaesett a köves talajra. Ekkor eszébe jutott, hogy egyszer meséltek neki Mátyás királyról, aki egy asztal mögött ülve alszik a katonáival együtt, és igaz, hogy nincs ébren az uralkodó, de ha a szlovén nép bajba kerül, akkor mindig felkel, megjelenik a hadseregével és rendbe hozza a dolgokat. Valahogy értesítenie kellene a bölcs Mátyás királyt, hogy segítsen ebben a helyzetben. A Bóra nevű széllel üzent, ami sebesen süvítve vitte a hírt, hegyeken, réteken, városokon és falvakan át, még elért a barlangba, ahol Mátyás király aludt. Amint megérezte a király öreg csontjaiban a szelet, azonnal felébredt, összetoborozta a katonáit és vágtatott a Triglav felé. Útja során összeszedte az összes létrát, amit csak talált. A hegyre felmászva aztán utasította a katonáit, hogy tartsák a létrákat, hogy a fiú minél magasra tudjon rajta mászni.
Az összefogásnak meglett az eredménye, helyére került az első, a második, és végül a harmadik csillag is az égre, így összeért az ég háromszöge és a föld háromszöge, megvalósult a teljesség egysége. A gonosz lidérclény és szürke köd nem tudott győzedelmeskedni a bátorság, a hit, a szeretet és az összetartás ereje felett, a fiú pedig életben maradhatott és ma is boldogan él családja körében.