Boldogságóra Program

Mese a magányos törpéről
Naftalin, a törpe ma is magányosan sétálta körbe birtokát, hiszen valamiért egy ideje senki feléje sem nézett. Nincsenek barátai, és a Törpfaluban élő törpék is messze- messze elkerülik, nem is kar vele senki szóba állni. De ez ám nem véletlenül alakult így, hiszen Naftalinnak rengeteg rossz tulajdonsága van. Óriási birtokán temérdek zöldség és gyümölcs terem, a környéken neki van a leges-legszebb kertje, de olyan fukar ez a Naftalin, hogy soha egy falubelinek nem adott még egy szem krumplit sem. Mikor a kis törpegyerekek is arra jártak, ácsingózva nézték a gyönyörű, hatalmas piros almákat a fán. Hiába szerettek volna belőle kapni, mindig mérgesen elzavarta őket. Előfordult olyan is, hogy romlott paradicsomokkal megdobálva kergette el őket. Naftalin világ életében gonosz, barátságtalan és szívtelen volt mindenkivel. A terméseket is inkább hagyta megromlani, csak ne kelljen adni belőle senkinek.
Így hát magányosan élt, napjai azzal teltek, hogy korán reggel rendezgette, ápolgatta birtokát, majd egész nap csak feküdt és könyveket olvasott. Hamarosan Karácsony közeledett, Naftalin már szinte az egész könyvgyűjteményét elolvasta. Volt azonban egy könyve, amit éveken keresztül félrerakosgatott. A könyv a barátságról, szeretetről, önzetlenségről és mások megsegítéséről szólt. De mivel már nem maradt más olvasnivalója, így rászánta magát, hogy rettentő magányában és unalmában ezt is elolvassa. Egy éjszaka alatt végzett is a könyvvel, mert végül annyira tetszett neki. Másnap ki sem ment a kertjébe, egész nap csak gondolkodott. Ez a könyv segített neki rájönni arra, hogy ő miért ennyire magányos, miért nem szereti senki. Tudta, mindezen neki kell változtatnia és saját kezűleg meghívókat készített. Felkerekedett hát és elindult Törpfaluba, ahol talán már körülbelül négy emberöltő óta nem járt. Minden egyes törplakba becsengetett és személyesen, egy kedves mosollyal az arcán átadta a meghívókat, amelyek egy nagy karácsonyi bulira szóltak. Eltervezte ugyanis, hogy az egész törpközösséget meghívja a saját házába, ahol majd vendégül lát mindenkit. Ő állja majd az ételt, az italt, sőt még a karácsonyfája alatt mindenkit ajándékkal is vár. A falubeliek csak ámultak és bámultak, hogy ugyan mi történhetett ezzel az öreg, morcos, mogorva törpével, de ennek ellenére szívesen fogadták a meghívást.
A hétvégi összejövetelig volt még három nap. Ez alatt a mi magányos törpénk a saját terményeiből mennyei finomságokat készített, sőt személyre szóló ajándékokat csomagolt minden egyes falubelinek. Eljött hát a nagy esemény napja, minden egyes törpe megjelent.
A csendes és magányos birtokot, nagy gyerektörpe zsivaj, muzsikaszó és jókedv töltötte be. Az egyik szomszédban élő törpének volt bátorsága megkérdezni Naftalintól, hogy mi történt vele, hogy hirtelen ilyen nagyon megváltozott, hogy senki rá sem ismer.
Naftalin felmutatott egy könyvet és így szólt: – Ez a „varázskönyv” változtatta meg az életem! Megtanultam, hogyan kell tisztelni, elfogadni és szeretni törpetársaimat.
Azóta a nagybirtok tele van élettel. A falubeliek segítenek Naftalinnak gondozni a birtokát, ezért ő termésekkel hálálja meg nekik a segítséget. Ha a többi törpe dolgozni megy, ő addig vigyáz a törpgyerkőcökre. Eljár Törpfalu minden egyes rendezvényére, amikor végigsétál az utcán, kedves mosollyal köszönti az épp arra járókat és mindenkihez van egy kedves szava. A karácsonyi bulit minden évben ő rendezi meg és az ajándékokról sem feledkezik meg soha.
Ha Naftalin még mindig egy mogorva, fukar és barátságtalan törpe maradt volna, talán az én mesém még eddig se tartott volna.

Képek